Egészség

10+1 dolog, amit nem gondoltál volna a C-vitaminról

Mindenkinek feldereng Szent-Györgyi Albert neve és a meghűlés, ha a C-vitamin kerül szóba, de igazából ezen túl nagyon keveset tud az átlagember erről a rendkívüli anyagról. Ezúttal az érdekességeket szedtük egy csokorba.

 

10+1 dolog, amit eddig nem gondoltál volna a C vitaminról 

1. A sok sem árt

Állandó vitatéma manapság, hogy mennyi egy felnőtt ember napi C-vitamin-szükséglete. Hivatalosan 80 mg körül határozzák meg, míg mások ennél jóval magasabb dózist ajánlanak. Nobel-díjas biokémikusunk, Szent-Györgyi Albert – akiknek először sikerült a vitamint izolálnia – napi 1000 mg C-vitamint szedett, sőt olykor még többet is. Talán ez is hozzásegítette, hogy egészségét, híres vitalitását és életkedvét 93 éves korában bekövetkezett haláláig végig megőrizte.

2. Életet ment

A C-vitamin hiánya miatt kialakuló skorbut főleg a tengerészek körében szedte áldozatait, akik a több hónapos hajóutakon egyoldalúan táplálkoztak. Becslések szerint összesen körülbelül kétmillió tengerész halhatott meg a betegségben a 20. század elejéig. A hétéves háború csatáiban a britek összesen 1512 tengerészt veszítettek, a skorbut viszont ez idő alatt mintegy százezer emberükkel végzett.

3. Nyers húsból is kinyerhető

nyers húsokban – kivéve a halakat – elegendő C-vitamin található ahhoz, hogy az eszkimók zöldségek és gyümölcsök nélkül se betegedjenek meg a hómezőkön. A skorbut például teljesen ismeretlen betegség náluk, mivel a húst rendszerint frissen, nyersen eszik meg. 

10+1 dolog, amit eddig nem gondoltál volna a C vitaminról

4. A főzelékekben nem sok van

A főzés, sütés és egyéb hőkezelés erősen csökkenti az ételek C-vitamin-tartalmát, a rézedények anyaga pedig tovább segíti a lebomlás folyamatát. A lekvárokban, főzelékekben közel sem olyan magas a C-vitamin-tartalom, mint a nyers alapanyagban.

5. A homoktövis a C-vitamin bajnok

A hazánkban megtermő növények közül a ritka homoktövisnek a legnagyobb a C-vitamin-tartalma. Ez a növény világviszonylatban is az első öt között szerepel. Összehasonlításképpen: míg 10 dekagramm 695 mg C-vitamint tartalmaz, addig ugyanennyi narancs nagyjából 53 mg-ot.

6. Kukoricából készül

A gyógyászatban és élelmiszeriparban felhasznált C-vitamin-tartalmú kiegészítők és készítmények legnagyobb részét kukoricából nyerik ki.

7. Fiatalon és egészségesen tart

A C-vitamin fiatalít is, mert fontos szerepet játszik a bőr kötőszöveteinek 70 százalékát kitevő kollagén képzésében. A kollagén kiváló vízvisszatartó anyag, ennek hiányában rugalmatlanná és sérülékennyé válik a bőr, a haj és a köröm, de az érfalak és az ízületek is. Természetesen a jó minőségű kollagén termelődéséhez nem csak a C-vitaminra, hanem az összes többi (A, B, C, D, E) vitaminra, ásványi anyagra, nyomelemre is szükségünk van.

10+1 dolog, amit eddig nem gondoltál volna a C vitaminról

8. Filmet lehet előhívni vele

C-vitaminnal és pár hétköznapi anyaggal szükség esetén fekete-fehér filmeket is előhívhatunk. Az előhívó folyadék hozzávalói: 3,5 dl víz, 5 teáskanál instant kávépor, fél teáskanál C-vitamin-por. Fixáló folyadéknak 3,5 teáskanál mosószódát feloldva 3 dl vízben, lemosó folyadéknak vizet és egy csepp mosogatószeres vizet használhatunk. 

9. Tökéletes tartósítószer

A C-vitamint élelmiszerek tartósításához is felhasználják. Segítségével az ételek hosszabb ideig őrzik meg színüket és ízüket. A csomagoláson aszkorbinsav néven találjuk meg az összetevők között.

10. A macskák C-vitamin-gyárak, mi viszont nem vagyunk azok

C-vitamint szinte valamennyi emlős szervezete képes előállítani. A macska például naponta 10-15 ezer mg C-vitamint is megtermel magának, járványos időszakban akár többet is. Talán ezért sem fázik meg soha. Az ember és a főemlősök viszont nem tudnak C-vitamint előállítani a szervezetükben, ezért szorulnak rá a gyümölcsökre és más vitaminforrásokra. Nélkülük elpusztulnának.

10+1. Így hívták, mikor még nem volt neve

Amikor Szent-Györgyi Albert a kápia paprikából első ízben izolálta a C-vitamint, jobb híján még csak „ignose”-nak (nemtudom-mi-cukor) hívta. Ezután kapta csak az aszkorbinsav nevet, ami magyarul skorbut elleni savat jelent.  

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top