Egészség

Rövidülnek a várólisták

Egyes műtéti beavatkozásoknál akár fél évvel is csökkenhet a várakozási idő, miután a kormány egy tavaly év végi döntése nyomán egymilliárd forintot osztottak szét a kórházak között.

Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár tájékoztatása szerint a rendelkezésre álló többletforrást még tavaly év végén megküldték az érintett intézményeknek, az összeg egy országos lista alapján a csípő- és térprotézisre legrégebben várakozó 1300 beteg műtétjére nyújt fedezetet. 

Az egyik érintett intézmény a Soproni Gyógyközpont, amelynek traumatológiai osztályán ötven várólistás beteg műtétjét tudják finanszírozni: a beavatkozásokra 30 millió forint jut a kormányzati várólista-csökkentési programból.  

Az OEP adatai alapján jelenleg több mint tízezren várnak térdprotézis-, több mint kilencezren pedig csípőprotézis-műtétre. Az új forrásoknak köszönhetően bizonyos esetekben akár fél évvel is rövidülhet a várakozási idő, viszont akár három-négy hónap alatt újratermelődhet a betegek száma, így hosszú távon nem lesz látható eredménye az intézkedésnek. A várólisták rendszerint a szürkehályogműtétek, valamint a traumatológiai-ortopédiai beavatkozások esetében a leghosszabbak.

Forrás: Magyar Nemzet

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

Engedélyezem Nem kérem
A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése