A várandós anya zsíros étrendje hatással van a baba agyára

nlc | 2014. Február 17.
Várandós anyaként fontos odafigyelni az étrendünkre, mert az elfogyasztott táplálék befolyásolhatja a baba agyának fejődését.

Állatkísérletek alapján a Yale egyetem kutatói arra jutottak, hogy a magas zsírtartalmú étrend a terhesség alatt változásokat idézhet elő a baba fejlődő agyában, ez pedig a későbbiekben növelheti a gyermek esélyét az elhízásra.

Ok, okozat?

A kutatók egereken végeztek kísérleteket, vizsgálataik pedig azt mutatták ki, hogy az étrend képes változásokat előidézni az egerek agyának szerkezetében. A szakértők szerint hasonló változások mennek végbe az emberi agyban is. Ez alátámaszthatja azt a tételt, miszerint az elhízott szülők gyermekei nagyobb valószínűséggel válnak túlsúlyossá életük során, bár a szülői példamutatás és a közös étkezési szokások is nagyban hozzájárulnak a túlsúly kialakulásához.

A kutatás során bizonyították, hogy a terhesség során választott étrend befolyásolhatja a gyermek későbbi derékméretét, méghozzá a DNS megváltoztatásával. Valamint az is kiderült az egérkísérletek folyamán, hogy a magas zsírtartalmú étrendet követő anyák utódainál megváltozott az agyban a hipotalamusz, az anyagcsere-szabályozásért felelős terület. A több zsíros ételt fogyasztó egerek utódai nagyobb valószínűséggel lettek elhízottak, és nőtt náluk a 2-es típusú cukorbetegség kialakulásának kockázata is.

Megtörni a ciklust?

A Yale kutatóinak egyike, a magyar Horváth Tamás professzor szerint tehát nemcsak a bőséges ételfogyasztás, hanem az alapvető biológiai folyamatok is befolyásolják azt, melyik gyermek hízik el, ez pedig további állati és emberi vizsgálatok igényét veti fel. A professzor emellett úgy véli, hogy a terhesség alatt folytatott egészséges táplálkozás megtörheti azt a ciklust, hogy az elhízott szülők gyermekei is elhízottak lesznek.

A Southampton Egyetem kutatója, Dr. Graham Burdge is kommentálta az eredményeket: elmondása szerint az elmúlt húsz évben végzett kutatások azt mutatják, hogy a táplálkozási szokások már az élet korai szakaszában képesek befolyásolni a szív- és érrendszeri betegségek, az elhízás, a csontritkulás és bizonyos rákos megbetegedések kialakulásának esélyeit. Meglátása szerint a kutatási eredmények meggyőzőek, de hangsúlyozta, hogy az egerek és az emberek zsírfeldolgozási mechanizmusa között különbség van, így nem teljesen biztos, hogy a sok zsíros ételt fogyasztó várandós nők gyermekeire is pontosan igaz lesz az, ami az egerek utódaira.

Hozzátette, hogy ez az embereken végzett vizsgálatok szükségességét vetíti előre, ettől függetlenül azonban egészséges és kiegyensúlyozott étrendet ajánl a kismamáknak a terhesség alatt, de gyermekük születése után is.

Exit mobile version