“Vizsgálat nélkül diagnózist felállítani veszélyes és tilos!”

Az interneten fórumokon mondjuk el a véleményünket, de nem merünk kérdezni az orvostól.  Sokszor bedőlünk mindenféle csodamódszernek, pedig csak figyelni kellett volna a biológiaórán. Ez nem mind a mi hibánk, az orvos–beteg kommunikáció két emberen múlik. Erről beszélgettünk dr. Ipolyi-Topál Gitta háziorvossal, aki blogjával és tanfolyamával segít valós ismeretekhez juttatni a laikusokat.

Dr. Ipolyi-Topál Gitta háziorvos

Tájékozottabbak-e egészségügyi szempontból ma az emberek, mint amikor kezdted a pályádat 2006-ban? Hiszen az internet világában ma már szinte bármi megtudható és a keresések szempontjából az egészségügy az egyik legnépszerűbb téma. Ugyanakkor veszélye is van ennek hiszen az emberekhez rengeteg rész- vagy fals  információ juthat el.
Ez egy olyan kérdés, amin magam is naponta elámulok. Valóban az interneten ma már minden megtalálható, kis túlzással youtube videók alapján meg is operálhatnánk magunkat. Számtalan betegeknek, laikusoknak szánt portál, orvos válaszol rovat, szolgáltatás létezik, vagyis információdömping van. Ugyanakkor nagyon nehéz kiválogatni ezekből azt a valós információt, ami az adott páciensre éppen érvényes. Csak egy eklatáns példa: ha fejfájásra keresel a keresőben, minden ötödik találat az agydaganat lesz, pedig ennek a betegségnek a gyakorisága egy az ötvenezerhez.
Vannak betegek, családok akikkel öröm együtt dolgozni, mert tájékozottak, tudják, mi a szerepe az orvosnak, a családnak és magának a páciensnek.

Nyilván krónikus betegségekben hihetetlenül fontos, hogy ez az egyensúly meglegyen. Persze vannak nehezebb esetek is, amikor nemcsak az információhiánnyal, hanem a tévhitekkel vagy meglévő előítéletekkel is meg kell küzdeni. Sőt, azzal is tisztában kell lenni, hogy Magyarországon jócskán vannak olyan területek, ahol nemhogy az internetelérés, de a fűtés és világítás is csak álom, és azzal is, hogy hiába lenne internet, vagy van nyomtatott tájékoztató anyag, mert a páciens nem tud olvasni – ebben az esetben sokkal nagyobb szerepe van az orvosnak, védőnőnek, szociális munkásnak vagy családtagnak, aki érthetően, egyszerűen elmondja az érintettnek a legfontosabb információkat.

Gondolom, ezt is az oktatásban kéne megalapozni?
Igen, fontos lenne, ha az oktatásban hangsúlyosabban szerepelne az emberi test vagy az alapvető tennivalók vészhelyzet vagy betegség esetén. Nekünk harmadévben  a belgyógyászat oktatás azzal kezdődött, hogy soha ne higgyük el a betegnek elmondás alapján, hogy hol fáj, kérjük meg mutassa meg, mert az emberek nagy részének fogalma sincs arról, hol helyezkednek el a főbb szerveik. És valóban, ezt én is rendszeresen tapasztalom. A beteg azt mondja, fáj  a gyomra, megkérem mutassa meg hol, és a köldökére mutat. A kémia és fizika oktatás annyira elméleti, hogy a többség megutálja és szükséges rosszként túléli, emiatt később sokan bedőlnek az összes képtelen ígéretnek.

Szerinted ki a felelős az egészségkultúra hiányáért?
Sokat gondolkodtam ezen, aztán arra jutottam, hogy a felelőskereséssel vagy vádaskodással nem jutok előbbre, ez nem az én dolgom. Az energiámat inkább a HáziorvosBlog és a Lásd el a bajod tanfolyam megalkotásába fektettem, hogy aki akar, az tudjon tájékozódni. Ha ügyeletben olyan helyzetbe kerülök, ami bosszantó, vagy amikor azt mondanám “ezt azért illene tudni”, akkor azt inkább megírom, ezzel mindenki csak nyer.

Mennyire tudatosak az emberek az egészségük, betegségük szempontjából? Hogyan válhatnak tudatossá, és miben segíthet az orvos?
Rengeteg fejlődési lehetőség van ezen a téren. Ha csak azt nézem, hogy bizonyos ráktípusokban kizárólag azért gyengébbek a magyar túlélési mutatók, mert későn ismerik fel, vagyis az emberek nem járnak szűrésre, és nem fordulnak idejében orvoshoz, akkor máris találunk évi több ezer halálestet, ami tudatossággal megelőzhető lett volna.  Sajnos ugyanez vonatkozik a túlsúlyra, a kettes típusú cukorbetegség szövődményeire, de a gyermekbalestek egy részére is. Nincs elcsépeltebb mondat annál, hogy ” a legjobb kezelés a megelőzés”, viszont igazabb sincs.

Másik fejlesztendő terület az elsősegélynyújtás. Elképesztő, hogy odáig jutnak el emberek, hogy egy szerencsétlenül járt társukat mobillal kamerázzák ahelyett, hogy segítenének. Persze ezen kívülről minden jó érzésű ember huhog, de vajon hányan tudják, hogy mi a teendő. A legtöbben azt mondják, nem nyúlok hozzá, azzal nem okozok bajt. Csakhogy egy hirtelen szívhalál vagy félrenyelés esetén így végignézzük az illető halálát. Ilyenkor néhány perc van csak a mentésre, ennyi idő alatt nincs az a mentő, ami kiér. A beteg élete a közelben lévő laikusok kezében van, és higgyük el, hirtelen szívhalál miatt összeesett emberen nem lehet rontani! Az újraélesztés egy rendkívül egyszerű cselekvési sor, másfél óra alatt megtanulható, és a két kezünkön kívül nem kell hozzá felszerelés.

De egy kevésbé tragikus helyzetet nézve, rendszeresen elképedek azon, hogy bejönnek ügyeletre láz miatt, és amikor megkérdezem, milyen lázcsillapító van otthon, kiderül, hogy semmilyen. Ez elég kellemetlen egy olyan településen, ahol fél négy után a fű sem nő, a legközelebbi ügyeletes patika 15 kilométerre van, és a családok többségének nincs autója.

Te futottál már bele meredek történetbe?
Egyszer a blogon hozzászólások között érkezett egy kérdés, hogy az illető nagy mennyiségű nyugtatót vette be, és kérdezte, hogy akkor most mi történik vele? Csak napok múlva vettem észre, és csak remélni tudom, hogy nem lett baj. Szóval fontos, hogy ha baj van, ne az interneten kérjünk segítséget. Volt olyan is, hogy külföldről hívtak, ahol egy nénit ápoltak, akinek néhány órája fél oldala lebénult, és lefittyedt a szája. Kérdezték, hogy mit csináljanak. Iszonyú fontos lenne, hogy a stroke és az infarktus jeleit mindenki felismerje, és azonnal mentőt hívjon.

Angol nyelvterületen a “FAST” rövidítést használják arra hogy az emberek könnyen felismerjék a stroke tüneteit (száj féloldalt legörbül, egyik kar elnehezedik, zavarossá válik a beszéd). A “Time” azaz az idő pedig arra figyelmeztet hogy ne késlekedjünk mentőt hívni! (Forrás: nhs.uk)

Hogyan vélekednek manapság az emberek az orvosokról? Reálisak az elvárások, vagy sokan csodára vágynak?
Ez nagyon változó, van, aki csodát vár. Ha a saját háziorvosi praxisból keresek példát, akkor a leggyakoribb csodavárás, hogy 40 kiló túlsúly, kettes típusú cukorbetegség és magas vérnyomás egyvelegét, életmódváltás nélkül, csupán gyógyszerrel gyógyítsuk meg, és előzzük meg a komoly szövődményeket.

Nyilván a legnagyobb csodavárás az onkológia területén van. Az orvosnak biztatnia kell a beteget, anélkül, hogy hiú reményeket ébresztene benne. És nagyon nehéz szembesülni azzal, amikor a felépülésre orvosilag már nincs remény, legfeljebb a tünetek enyhíthetőek. Ilyenkor óriási elánnal jönnek képbe az alternatív módszerek, hiszen az orvoslás “csődöt mondott”. Sajnos ez előfordul, mert nem vagyunk istenek. Ugyanakkor kevés etikátlanabb és aljasabb dolog van, mint haldoklók utolsó fillérjeit kiénekelni, teljesen bizonyítatlan módszerekkel hitegetve őket.

Hol keressenek a páciensek valós információt? Az orvosnál ez sokszor nehéz kérdezni, még a rutinosabbaknak is sokszor már csak az utcán jut eszébe, mit is kellett volna kérdezniük. Illetve egy laikus honnan tudja eldönteni, hogy egy információ valós vagy hamis?
Sajnos az ellátó rendszer nagyon leterhelt, így a mély, tájékoztató beszélgetésekre alig van mód. A betegnek azonban joga van kérdezni, és ez az orvosnak is érdeke, hiszen csak így lehetséges hosszabb távon a sikeres együttműködés. A páciensnek hasznos lehet, ha készül és például felírja előre a kérdéseit, hogy az vetkőzés-tajkártya-öltözés káoszban eszébe jusson, amit kérdezni szeretne. Ha nagyon szoros az idő, kérjük meg az orvost, hogy ajánljon ő weboldalt, egyesületet, megbízható információforrást.

Fontos, hogy ha valaki weboldalakon keres egészségügyi információt, figyeljen a hitelességére. Ki működteti az oldal, van-e szerzője a cikknek, vannak-e hivatkozások? Nem szabad megelégedni a “brit tudósok kimutatták” kezdetű mondatokkal és homályos kutatóintézetekre tett utalásokkal. Keressünk mindig szakmai folyóiratra való hivatkozást – a valódi kutatások ugyanis ezekben általában megjelennek. Sokszor a média kap fel egy alapkutatásban – állatokon, kémcsőben – kapott eredményt és úgy tálalja, mintha már kész terápiák lennének a tudomány kezében.
Nagyon óvatosan kell kezelni a laikus fórumokat is. Bár a betegtársak, sorstársak tapasztalata sokat segíthet, ezeken a felületeken inkább rendelőkről, orvosokról osszunk meg tapasztalatokat. Vizsgálat nélkül diagnózist alkotni veszélyes és tilos.