nlc.hu
Egészség
Felmérik az általános és középiskolások fittségét

Felmérik az általános és középiskolások fittségét

Jön a nemzeti fittségi teszt! Néhány éven belül kiderülhet, hány túlsúlyos, rossz fizikumú gyerek tanul az iskolákban.

Hamarosan az összes általános és középiskolás fittségét és fizikai állapotát tesztelik. Több mint egymillió diákra vár testsúly- és testzsírmérés, fekvőtámasz, felülés és távolugrás, az eredményekről pedig országos adatbázist készítenek – írja az eduline.hu.

A fittségi teszt is nemzeti

Az erőforrás-minisztérium már 2013-ban kötelezővé tette a diákok éves állapotfelmérését. Tavaly májusban az összes közoktatási intézményben vizsgálni kellett a tanulók állóképességét, erőnlétét, de a testnevelőtanárokra bízták, milyen módszert használnak – az Oktatási Hivatal csak ajánlott néhányat, például a Cooper-tesztet, a Hungarofitet és az Eurofitet –, és az eredményeket sem összesítették.

A Magyar Diáksport Szövetség kormányzati és uniós forrásból kidolgozta a Nemzeti Egységes Tanulói Fittségi Tesztet, a NETFIT-et, amelynek az eredményeiből országos adatbázist hoznak létre. Mint a szövetségnél elmondták: még tárgyalnak arról, hogy a következő tanévekben milyen időszakban végzik majd a felmérést, amelyekre négy-nyolc tanórát kell majd szánniuk a pedagógusoknak.

Senki sem kaphat egyest

A diákokat – kis túlzással –a fejük búbjától a kislábujjukig megvizsgálják majd. Mérni fogják a tanulók testsúlyát, testtömegindexét, testzsírszázalékát, de tesztelik az állóképességüket, hajlékonyságukat és a vázizom fittségét is. Lesz ingafutás, törzsemelés, hasizomgyakorlat, ütemezett fekvőtámasz, helyből távolugrás, és még a “kézi szorítóerőt” is mérik majd, ahogy lesz “hajlékonysági teszt” is, amellyel a tanulók “térdhajlító izmainak nyújthatóságáról és a csípőízületi mozgásterjedelemről” kapnak részletes információt a pedagógusok.

A felmérés eredménye miatt egyetlen diák sem kap majd egyest, a teljesítményüket ugyanis a nemhez és életkorhoz igazodó “egészségsztenderdekhez” viszonyítják majd.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top