Egészség

Egy új teszttel pár óra alatt kimutatható a rák

Ha a módszer elterjed, a betegek hamarabb kaphatják majd meg az életmentő kezelést.

Az Imperial College London szakemberei fejlesztették ki azt az új tesztet, mellyel néhány óra alatt diagnosztizálható a rák, illetve az is, hogy annak mely típusában szenved a beteg, így az orvosok akár azonnal meg tudják kezdeni nála a megfelelő kezelést.

A páciensektől vett szövettani mintákat egy számítógép dolgozza fel, mely több ezer vegyi összetevőt képes beolvasni. “Ahelyett, hogy a felépítésük alapján definiálnánk a szövettani típusokat, a kémiai összetételük alapján határozzuk meg azokat. Ez a módszer független a felhasználótól, a szakember szeme helyett számszerű adatokon alapszik, és ez az egyetlen teszt sokkal többet elárul, mint amit a szövettan több teszt alkalmazásával képes kimutatni” – magyarázta az innovatív módszert a kifejlesztésében részt vett magyar kutató, dr. Takáts Zoltán a Daily Mail cikkében.

“Ez az első  lépés a következő generációs, teljesen automatizált szövettani elemzés létrehozatalának irányába” – tette hozzá kollégája, dr. Kirill Veselkov.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top