Majáról írtam a legutóbb. Csodás napjai voltak. A rehabilitáció után visszavárták a munkahelyére. Nagyon félt az első nap. Rettegett a rosszindulatúnak gondolt pletykáktól, a fürkésző tekintetektől. Reggel időben érkezett. És legnagyobb meglepetésére, bárkibe botlott, nagy örömmel, érdeklődéssel, a nők és a férfiak is egyöntetű elismerő öleléssel, érintéssel, pillantással fogadták. Volt is miért. Nem sütötte le a szemét, nem mart bele senkibe, nem volt nyúzott, sugárzott. És nyugodt, békés volt. Így teltek a napjai. Ugyanazt kapta vissza a kollégáitól, ahogyan ő is érzett akkortájt.
Kiegyensúlyozott, békés, friss és kipihent, kihívásokra kész, magabiztos és vonzó nő volt.
A párjával is boldog volt, akivel a visszavonulása előtt közvetlenül ismerkedett meg, és mélyült el a kapcsolatuk az elmúlt másfél évben. Szép, nyár eleji hétvégi reggelre ébredtek. Eltervezték, hogy grillezni fognak. Elmentek bevásárolni, fürödtek a balzsamosan jó levegőben, izgatta őket a megszokott faszén, grill, pácolt hús és olívaillat. Maja is kért sört. Alkoholmentes sört, amikor vásároltak. És pontosan tudta, hogy ez nem a legjobb ötlet. Egy ideje már olyan boldog volt, olyan magabiztos, olyan erős. A gyűlésekre sem járt már, rendre féktelen bulikról álmodott. Hívta, vonzotta a kísértés.
Ez nem sóvárgás volt. Csupán jelek. Olyan figyelmeztető képek, viselkedési formák, gondolatok, álmok, amelyek mellett egy felépülőben lévő embernek nem szabad elmennie. Visszaesési jelnek hívják.
A történet folytatásáért kattints ide!
