nlc.hu
Egészség
Ezért fontos, hogy sokat igyál a kánikulában

Ezért fontos, hogy sokat igyál a kánikulában

Nyáron a folyadékfogyasztásra kiemelten oda kell figyelnünk. Fokozottan ügyeljünk arra, hogy a gyerekek is megfelelő mennyiségű folyadékot vegyenek magukhoz. Miért olyan fontos mindez? Most kiderül.

Melegben a folyadékigény megnő, ilyenkor még inkább oda kell figyelni náluk a kiszáradás jeleire. A gyerekek számára megfelelő folyadékmennyiség elfogyasztását próbáljuk meg változatos étrenddel segíteni. Kínáljunk neki több levest, zöldséget és gyümölcsöt, és más olyan élelmiszereket, amelyeknek magas a víztartalmuk. A változatosság nemcsak gyönyörködtet, de a különböző ízű és színű ételekkel észrevétlenül növelhetjük, és könnyebbé tehetjük az gyerekek számára a folyadékbevitelt.

A víz nemcsak a fő alkotórésze a testet felépítő sejteknek, hanem azokat külső közegként is körülveszi. Szerepe sokrétű, hiszen oldószer, vivőanyag, hőtároló, hűtőfolyadék, számtalan biokémiai folyamat kiindulási és végterméke.

Fenntartja a megfelelő vérnyomást, részt vesz az emésztési és felszívódási folyamatokban, a salakanyagok kiválasztásában, segíti az egészséges sav-bázis egyensúly megtartását, valamint a testhőmérséklet szabályozását.

A napi vízszükséglet a következő forrásokból adódik össze:

  • italok,
  • szilárd tápanyagok víztartalma,
  • az anyagcsere során keletkező oxidációs víz.

A mérleg másik oldalán ezzel egyenlő vízleadás áll, amelynek összetevői:

  • vizelet,
  • a kilélegzett levegővel és a bőrfelületről leadott víz,
  • a széklettel távozó víz.

Előzzük meg a kiszáradást! Vigyáznunk kell arra, hogy nagy hőségben az erős verejtékezés miatt rendkívül nagy, óránként akár több liternyi vízvesztés következhet be, amit ugyanolyan mennyiségű víz- és sóbevitellel kell kiegyenlíteni.

Ha a vízháztartás egyensúlya megbillen, a szervezet kiszárad. Már 2%-os folyadékvesztés esetén is csökken a fizikai és a szellemi teljesítőképesség, és fejfájás, koncentrációzavar jelentkezhet. Ha testtömegünk folyadéktartalmának 5%-át elveszítjük, akkor munkaképességünk akár 30%-kal is romolhat!

Otthon is tartsunk magunk és gyerekeink mellett egy palack ásványvizet, aminek segítségével nyomon követhető a napi folyadékfogyasztás mértéke. Kiszáradás akkor lép fel, amikor a szervezet több folyadékot veszít, mint amit felvesz. Eredményezheti hányás, hasmenés, vizelethajtók használata, erős verejtékezés és a vízbevitel csökkenése. Gyereknél különösen veszélyesek az úgynevezett nyári vírusos fertőzések, melyek gyakran járnak a fenti tünetekkel.

Beszéljünk a vízről!

A kiszáradás következménye lehet: anyagcserezavar, fáradékonyság, gyengeség, kimerültség,szédülés, fejfájás, zavartság, izomgörcsök.

A kiszáradásra leginkább a gyerekek és az idősek érzékenyek. Normál esetben a szervezet szomjúságérzettel jelzi a folyadékigényt. Az gyerekeket, pont úgy, mint a kisbabákat, rendszeresen meg kell kínálni folyadékkal, sőt rábeszélni, hogy igyanak!

  • Ha útnak indulunk, mindig legyen innivaló a táskánkban.
  • Az autóban mindig legyen kéznél víz, ásványvíz.
  • Ha a szabadba indulunk a gyerekekkel játszani, kirándulni, vigyünk magunkkal annyi folyadékot, ami az egész család számára elegendő.
  • Az alkoholos italokkal vigyázzunk, ugyanis azok ahelyett, hogy hozzájárulnának a folyadékpótláshoz, vizet vonnak el a szervezettől.
  • A szervezet folyadékigényének biztosításához az innivalókon kívül a magas víztartalmú ételek, élelmiszerek is hozzájárulhatnak, például: lédús gyümölcsök, levesek, főzelékek, mártások stb.
  • Mindenképp érdemes a natúr, 100%-os gyümölcs-, illetve zöldségleveket választani az alacsonyabb gyümölcstartalmú, cukrozott termékek helyett.

Folyadékszükségletünk egyénenként változó lehet… A teljes cikket a Diéta Óvoda blogon találod!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top