Felfedezése
Az 1890-es években egy Christiaan Eijkman nevű katonaorvos felfedezte, hogy a börtönök udvarában azok a tyúkok, amelyek csak hántolt rizst kapnak, sorra hullanak el. Azok viszont, amelyek hántolatlan rizst ettek, vígan kapirgáltak tovább. Ezt a megfigyelését megosztotta a börtön egészségügyi felelősével, aki azt mondta neki, hogy az embereknél hasonló folyamatot figyelt meg. Eijkman arra gyanakodott, hogy a rizsben van egy olyan anyag, ami a betegséget okozza.
A kísérleteit egyik honfitársa, Gerrit Grijns folytatta, aki rávilágított arra, hogy ez a betegség hús kizárólagos fogyasztásával is kialakítható, így a rizses elmélet megbukott. Ő jött rá arra, hogy valószínűleg az ételekben vannak olyan anyagok, amelyeket a szervezet nem képes előállítani.
Az egész világ meg akarta találni ezt az anyagot, amit akkor még nem is vitaminnak hívtak. Végül – a legelterjedtebb városi legenda szerint – 1911-ben Kazimir Funk izolálta rizsből először a titokzatos ANYAGOT. (Mint később kiderült, nem a B1-vitamint, hanem a niacin nevű anyagot fedezte fel, de ez már egy másik történet.)
A B1-vitaminért a Nobel-díjat végül Eijkman kapta meg, aki az egész vitaminlázat elindította.
Mire való?
Kedvező hatása van az idegrendszerre és a szellemi teljesítményre, ezért “szellemi vitaminként” is ismerik. Cukorbetegség és az idegrendszert károsító betegségek következményeként fellépő végtagzsibbadást csökkentheti. Javítja az emésztést. Fontos szerepet játszik a szénhidrát-anyagcserében. Az izmok és az idegrendszer zavartalan működéséhez nélkülözhetetlen, ezért sportolóknak, testépítőknek nagyobb adagra van belőle szükségük. Az alkoholbetegek, dohányosok, sok édességet fogyasztók szintén nagyobb dózist kaphatnak.
Miben találhatjuk? Még több info a Fűben-fában egészség blogon!
