Egészség

Ebolagyanús eset Németországban

A férfi Sierra Leonéból érkezett Hamburgba. Hat rendőrautó biztosította a kórházba szállítását.

Ebolafertőzés gyanújával vizsgálnak egy férfit egy német kórházban, aki a napokban érkezett Sierra Leone fővárosából, Freetownból Hamburgba – írta a Bild am Sonntag című német lap.

A férfi egy kollégiumban kapott szállást múlt csütörtökön. Afrikából Párizson keresztül érkezett. Szombat délben fordult orvoshoz magas lázzal és hányingerrel. Miután a kórházban kiderült, hogy ebolával fertőzött térségből érkezett, és nem tudta megmondani, hogy  érintkezett-e a vírussal fertőzött betegekkel, elkülönítőbe helyezték. Szombat késő este átszállították egy másik klinikára, mentőautóját hat rendőrautó kísérte. A hatóságok lezárták azt a kollégiumot is, ahol a beteg előzőleg tartózkodott.

Németországban egyelőre nem észleltek ebolafertőzéssel kapcsolatos esetet.

Az ebolajárványban már közel ezer ember halt meg Nyugat-Afrikában, és egyelőre nem tudják megakadályozni a betegség terjedését. Nigériában a múlt pénteken hirdettek ki egészségügyi szükségállapotot.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top