Egészség

A női szív érzékeny műszer – vedd komolyan az infarktus veszélyét!

Szívbetegségek nem egyik napról a másikra alakulnak ki. A kiváltó okok nagy részét elkerülhetnénk, de mivel sokáig semmilyen panasz nem jelentkezik, nem törődünk az egészségünkkel. Gyakran még akkor sem, amikor az első tünetek jelentkeznek. Ráadásul tévesen inkább a férfira leselkedő veszélynek gondoljuk az infarktust, és ezért még kevésbé foglalkozunk az előjelekkel, pedig ez a kockázat a nőket nagyobb számban érinti.

A lassan kialakuló szívbetegségeknek kezdetben nincsenek kellemetlen tünetei: sem a magas vérnyomást sem a koleszterinszint egészségtelen megemelkedését nem érzékeljük (e kettő vezet leggyakrabban infarktushoz), csak akkor, amikor már előrehaladott károkat okozott a szervezetnek.

A női szív érzékeny műszer – vedd komolyan az infarktus veszélyét!

Általános tünetek

Amikor elkezdődnek a fájdalmak, akkor már egy erősen leromlott állapotról van szó, de még ekkor sem késő, hogy a folyamatokat leállítsuk és valamelyes visszatereljük az egészséges mederbe. Ha viszont ezekre a jelzésekre sem reagálunk, könnyen találhatjuk magunkat egy nap az intenzív osztályon. Ezért a következő tünetek észlelésekor haladéktalanul fordulj orvoshoz.

A mellkasi fájdalom az egyik legjellemzőbb kísérője a kezdődő infarktusnak. Az erős, nyomásszerű érzés magától is megszűnhet, de ettől a probléma nem múlik el, úgyhogy azonnal menj el egy kivizsgálásra. Szintén szív- és érrendszeri betegségre utal, a karok zsibbadása, a légszomj, a gyengeség, látszólag ok nélküli izzadás is, mint ahogy az olyan látványos jelenségek, mint a rosszullét és az ájulás. A tünetek összességében nagyon hasonlítanak a pánikbetegséghez, a pánikbetegek éppen ezért egy roham alkalmával sokszor hiszik azt, hogy infarktusuk van, míg azok, akiknek tényleg szívroham közeli állapotban vannak múló rosszullétnek, fáradtságnak tulajdonítják ezeket a jeleket.

Női tünetek

Az általános tünetekhez képest a nőknél gyakran a mellkasi fájdalom nem a szív környékén, hanem a mellkas alsó részén jelentkezik, ezért gyakran csak bélproblémának vélik a dolgot, amit tovább erősít az az érzés, hogy a gyomorban kellemetlen érzés jelentkezik, hányingerrel párosulva. Ezen kívül van még egy tünet, ami a férfiaknál nem jellemző: a hátfájás. Ezek a jelek az infarktus előtt hetekkel mutatkozhatnak már, ezért ha veszélyeztetett vagy – dohányozol, túlsúlyod van, nagy stresszben élsz, vagy a családi kórtörténetben előfordul szívbetegség – mindenképpen fordulj haladéktalanul orvoshoz.

A női szív érzékeny műszer – vedd komolyan az infarktus veszélyét!

A megelőzés a legjobb orvosság

A legjobb persze, ha nem jutsz el ebbe az állapotba és inkább helyes életmódot folytatva minimálisra csökkented a szívbetegségek kialakulásának kockázatát. A nyugodt, kiszámítható, harmonikus életmód, a mértékletes és változatos étkezés és a rendszeres mozgás – naponta minimum 20 perc – a legjobb módja a megelőzésnek. Emellett azzal is sokat tehetsz az egészségedért, ha elhagyod az olyan káros szokásokat, mint a dohányzás, és a nagyobb mértékű, rendszeres alkoholfogyasztás.

Trendi gyógymódok

Persze ezekről nem könnyű lemondani, és ha sikerül, egy hosszú évekre visszanyúló dohányos múlt még akkor is nyomot hagy a szervezeten. Megeshet, hogy a betegség a leszokás után alakul ki – pontosabban akkor jelentkeznek a már érzékelhető tünetei –, és így kezelés válik szükségessé a gyógyításához. Ebben az esetben kövessük a legújabb trendeket, és próbáljuk meg a lehető legmodernebb, innovatív gyógyszerekkel kezeltetni magunkat. Ezek az úgynevezett okosgyógyszerek ma már nagy számban érhetők el és kíméletesebb, mellékhatásokkal kevésbé megterhelt gyógyulást kínálnak a betegeknek.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top