nlc.hu
Egészség
Ebola: meggyógyult a New Yorkban ápolt orvos

Ebola: meggyógyult a New Yorkban ápolt orvos

Gyógyultan távozhat a New York-i Bellevue Kórházból az az amerikai orvos, aki Nyugat-Afrikában fertőződött meg az ebolavírussal. Craig Spencert kedden engedik haza – közölte a város polgármestere.

Az orvos szervezetében már nincs jelen a veszélyes vírus, amely Nyugat-Afrikában hozzávetőleg ötezer ember halálát okozta az elmúlt időszakban.

Craig Spencer az Orvosok Határok Nélkül nevű szervezet tagjaként segédkezett a járvány elleni küzdelemben Guineában, ahonnan hazatérve nála is kialakult a betegség. A manhattani Bellevue Kórház elkülönített részlegében kezelték, állapotát a múlt héten nyilvánították súlyosról stabilra. Az orvossal együtt elkülönítették menyasszonyát, valamint két barátját is, őket azonban már korábban kiengedték.

Az első New York-i ebolaeset nagy ijedelmet keltett, különösen az után, hogy kiderült, az orvos több olyan helyen is megfordult, ahol sokan járnak. Kórházba kerülésének hírére Andrew Cuomo New York-i és Chris Christie New Jersey-i kormányzó 21 napos kötelező karantént rendelt el a Nyugat-Afrikából visszatérő egészségügyi dolgozóknak és azoknak, akik közvetlen kapcsolatba kerültek ebolás betegekkel. Később más államok is átvették a kötelező karanténról szóló rendelkezést.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top