Egészség

Ma sem késő: ismerd fel időben a cukorbetegséget

A cukorbetegség és az abból kialakuló neuropátia, vagyis idegkárosodás korai felismerése nagymértékben javíthatja a betegség kezelésének eredményességét, sőt ezzel a további szövődmények kialakulása is megelőzhető. A cukorbetegség világnapjának alkalmából ma több helyen is végeznek ingyenes vércukorszintmérést.

Szomorú tapasztalat, hogy mindaddig nem vesszük komolyan az egészségünket veszélyeztető kockázati tényezőket, amíg az orvosunk nem diagnosztizálja a probléma kialakulását. Sokan a cukorbetegségről is úgy gondolkodnak, hogy olyan egészségügyi baj, amely mindig mással történik meg. A statisztikák azonban mást mutatnak.

Minden tizedik embert érinthet

A világ más országaihoz hasonlóan Magyarországon is rohamosan növekszik a cukorbetegek száma. Egyes becslések alapján 2025-re a diabétesz minden tizedik magyar embert érinthet a 20–70 év közötti korosztályban. A magas vércukorszint következtében kialakuló idegkárosodástól pedig tíz cukorbeteg közül legalább három szenved. Ez elsősorban a cukorbetegség 2-es típusára jellemző, bár a gyermekkorban, fiatal- vagy fiatal felnőttkorban kezdődő 1-es típusú diabétesz gyakorisága is növekszik, de korántsem olyan ütemben, mint a felnőtt vagy időskori cukorbetegségé, és ebben a formában is kialakul a neuropátiás szövődmény.

Magyarországon a diabétesz szinte népbetegségnek számít, becslések alapján jelenleg 7-800 ezren szenvednek ebben a bajban, és legalább ennyi embert érint a betegség kórmegelőző állapota, ám ők valószínűleg még nem is tudják, hogy érintettek. A felderített cukorbetegekből a neuropátia körülbelül kétszázötvenezer embert érint. A számok ismeretében már jóval ijesztőbb képet kaphatunk a hazai lakosság egészségi állapotáról. Nem is gondolunk bele, milyen sokat tehetünk egészségünkért egy vércukorszintméréssel.

Kezdjünk ingyenes vizsgálatokkal

Felismerve a probléma jelentőségét, a házi- és szakorvosok mellett szakmai egyesületekhez is fordulhatnak a diabéteszben érintettek vagy a témakör után érdeklődők. A szakemberek a cukorbetegség okozta mindennapi problémák leküzdéséhez és a szövődmények kialakulásának megakadályozásához adnak támogatást, ám a legtöbb helyen ingyenes mérésekkel és vizsgálatokkal ellenőrizheti minden érdeklődő a saját egészségi állapotát.

Érdemes lehet bejelentkezni többek között vércukor-, koleszterin-, vérnyomás és testzsírszint mérésére, hiszen ezek után könnyen eldönthető, hogy érdemes-e komolyan kivizsgáltatni az állapotunkat.
Azért is ajánlatos, mert a diabétesz alattomosan induló betegség, ezért sokszor csak nagyon későn ismerik fel. Van azonban néhány jellemző tünete, amelyek észlelésekor érdemes felkeresni a háziorvost és vércukorvizsgálatot végeztetni.

Aki észreveszi magán, hogy gyakran kiszárad a szája, sok folyadékot fogyaszt, sokszor jár a mosdóba, jobban teszi, ha orvoshoz fordul.

Jellemző tünet még a száraz vagy viszkető bőr, esetleg az indokolatlanul csökkenő testsúly, annak ellenére, hogy az étkezési szokások nem változtak meg.

Ma sem késő: ismerd fel időben a cukorbetegséget

Tudatos életvezetés

Ha a cukorbetegség tünetei kialakulnak, akkor már semmit sem tehetünk a betegség megelőzéséért, viszont nagyon sokat számít a megfelelő életmód kialakítása. Ennek lényeges eleme a diéta, amelytől nagyon sok cukorbeteg retteg, mivel úgy gondolja, hogy azzal lemond a minőségi étkezésről, pedig ennek a fordítottja igaz. Dietetikus segítségével könnyen megtanulható a diétás főzés és tápanyagszámítás alapja. Gyógytornászoktól segítség kérhető az optimális testmozgás elemeinek összeállítására, ugyanis a mozgás fontos részét képezi a terápiának. Ezenkívül pszichológus segítségére is szükség lehet, mivel a cukorbetegséggel való együttélés sokak számára nem egyszerű feladat. Nemcsak az érintettek, hanem a családtagjaik részéről is rengeteg türelemre van szükség a betegséggel kapcsolatos ismeretek elsajátításához és gyakorlati alkalmazásához.

Veszélyes szövődmények

A felsoroltak azért is fontosak, mert ha a betegnek tartósan rossz az anyagcseréje, vagyis hónapokon, akár éveken át magasak a vércukorértékei, akkor többek között idegrendszeri szövődmények is kialakulhatnak nála. A betegségre utaló jel az áramütésszerű égő vagy szúró jellegű, esetleg viszkető, zsibbadó érzet formájában test szerte bárhol jelentkező fájdalom. A neuropátia nem minden esetben jár fájdalommal, azonban nagyon fontos, hogy az idegi eredetű fájdalmat időben felismerjék, mivel hatásos kezelés nélkül az érzőidegek károsodása miatt például a láb érzéketlenné válhat. Ennek további következményeként maradandó sérülések keletkezhetnek rajta, amelyek fertőzéshez, fekélyhez vezethetnek, és ez akár a láb amputációjával is járhat.

Csak a megfelelő gyógyszert szedjük!

A diagnózis pontos felállításához cukorbetegek esetében érdemes felkeresni a háziorvost, diabetológust vagy neurológust. A neuropátia kezelésében a hagyományos fájdalomcsillapítók nem elég hatékonyak, erre a célra léteznek speciális készítmények, amelyek segítségével helyreállítható a kórosan fokozott idegi aktivitás, így enyhíthetők az idegi eredetű fájdalom tünetei. Sőt a megfelelő gyógyszer szedésével és a vércukorszint helyes beállításával megelőzhető a további súlyos szövődmények kialakulása is.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top