nlc.hu
Egészség
A jobb térde helyett a balt műtötték meg

A jobb térde helyett a balt műtötték meg

A kórház szerint nem emiatt van most még rosszabb állapotban, mint korábban volt.

“A problémamentes bal térdemet műtötték meg tévedésből a fájó jobb helyett a megyei Hetényi Géza kórházban” – számolt be a szoljon.hu-nak a zagyvarékasi F. Gyuláné Magdi a több mint három évvel ezelőtti orvosi tévedésről, melynek következtében mozgásában korlátozottá vált. No de kezdjük a legelején. “Orvoshoz fordultam, mert a jobb térdem régóta őrületesen fájt és fáj azóta is. Olyannyira, hogy a közlekedésem balesetveszélyessé vált, hiszen bármikor összeakadhatott a térdem, ami után pár óráig mozdulni sem voltam képes. Az alapos kivizsgálást követően megállapították, hogy műtétre lesz szükség. Az emlékeimben még ma is elevenen él az operáció napja” – jegyezte meg.

Az asszonynak 2011. május 3-án kellett bemennie a kórházba, ám az az orvos, akivel korábban egyeztette a műtét időpontját, nem volt bent. Így egy másik doktor ajánlotta fel, hogy megműti.

“Mivel ismertem, bíztam benne, és ráadásul nagyon szenvedtem már akkor is a térdem miatt, beleegyeztem az altatásba és az operációba – folytatta. – Minden rendben is volt, a beteghordó előkészítette a jobb lábamat az artroszkópos beavatkozásra. Nem kell mondani, hogy mennyire megdöbbentem, amikor az ébredésem után arra eszméltem, hogy combtól bokáig bekötötték a másik, a bal lábam. Természetesen az orvosok is elismerték a tévedésüket. Emlékszem, felsorakoztak az ágyam előtt, és aki megműtött, közölte velem: »egy kis malőr történt«. Azzal nyugtattak, hogy a bal térdemre is ráfért a műtét, hiszen több betegsége is volt: előrement elfajulást (terhelő felszínen III. fokú porckárosodást, belső meniscus szakadását, Hoffa-test-gyulladást) találtak. Ez azért nagyon érdekes, mert mindezek semmiféle panaszt nem okoztak, ezért a bal térdemmel soha nem is fordultam orvoshoz! A műtét reggelén történt teljes kivizsgálás során megnézték a végtagjaimat, és a kórlapon is az szerepel, hogy a jobb térdem fáj. A balról egyetlen szót sem írtak, mert arra nem volt panaszom” – tette hozzá.

A pórul járt hölgynek a műtét óta a fájó jobb lábára kell támaszkodnia járás közben, hogy kímélje a most már annál is rosszabb állapotban levő, műtött bal térdét, mellyel protézis-várólistára került. A fájdalom miatt képtelen volt vállalkozását folytatni, fel kellett azt számolnia.

“Ügyvédhez fordultam, nem vagyoni kártérítésként igen méltányos összeget kértünk a kórháztól. Az intézménnyel peren kívül szeretnénk megegyezni, kérésükre több alkalommal nyújtottunk be orvosi szakvéleményt. A biztosító és a kórház egy időben egymásra mutogatott, majd egységesen elutasították a kárigényemet. Miközben mozgásomban korlátozottá váltam, állandó fájdalmaim vannak. Ezek után egy másik kórházban szeretném megműttetni a lábamat, ehhez azonban jelenleg nincsen pénzem. Ha mégis szükség lesz rá, pert fogunk indítani az igazam érdekében” – hangsúlyozta.

A kórház véleménye olvasható az alábbi levélrészletben:
“Kórházunk szakmai álláspontja a biztosítóval történt egyeztetést követően az, hogy F. Gyuláné ellátása során az oldaltévesztés sajnálatos módon megtörtént, de ez közvetlenül nem okozza F. Gyuláné által előadott »súlyos« térdízületi panaszokat, mert a beteg által elmondott panaszok nem a műtét, hanem az egyébként is meglévő degeneratív térdelváltozások következményei.
Jelzett tényállás mellett nem látunk igazoltnak olyan kárt, melyért az intézet munkatársainak valamely felróható magatartása okán kártérítési felelősséggel tartozna, s a beteg panaszai és az oldaltévesztés között ok-okozati összefüggés sincsen.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top