Túlzsúfolt kórházak
Az egészségügyről mindenkinek van legalább egy sztorija. Hova nem ért ki a mentő, mit mondtak (vagy inkább: mit nem) az orvosok, hogyan beszéltek a nővérek, vagy éppen mennyit kellett várni, mit cseréltek össze. Én alapvetően nagyon egészségügy- és orvospárti vagyok, talán családi indíttatásból is, és azt gondolom, itt valami nagyon, de nagyon el van cseszve.
Sehogy sincsen jól az ugyanis, hogy az apám, aki lassan negyven éve gyermeksebész, annyit keres, mint egy kezdő marketinges, de hagyjuk is a pénzt, abból sosem elég. Azt is látom viszont, hogy a kórház, ahol dolgozik, konkrétan egy őrültek háza. A folyosón hemzsegnek a gyerekek, az apám egy nap több mint száz gyereket néz meg. Az orvosok és a nővérek túlhajszoltak, nincs WC-papír, de inkább WC-deszka sincs, a műszerek nagy része a rendszerváltozás előtti korból származik. És ez az állapot elég általános.
Ettől még én is azt hiszem, hogy zsúfoltság ide, pénztelenség oda, a szülőkkel és a gyerekekkel lehet és kell is emberségesen beszélni. Merthogy a legtöbbször mégiscsak ez hiányzik. Persze ez nem helyettesíthető akkor, amikor nem ér ki a mentő, vagy nem tudom meg, hogy mivel is kezelik a nagypapámat, mert az orvosnak egyszerűen nincsen ideje információt adni. Nem tudom, meddig és főleg hogyan tartható fenn ez a rendszer, de ma reggel, amikor kinyitottam az újságokat, úgy éreztem, pont az egészségügy esszenciáját kaptam. Mert mi is történt az elmúlt napokban?
Hamis papírokkal praktizált
Például kiderült, hogy a vád szerint hamis általános orvosi diplomával praktizált négy és fél éven át egy nő. Bele sem merek gondolni, mit érezhetnek most azok, akiket kezelt többek között Tiszanánán. A lebukásáig helyettes háziorvosként dolgozott. Egyelőre nem tudni, hogy az 54 éves vádlott hogyan jutott hozzá a hamis orvosi diplomához, ami azt igazolta, hogy 1996-ban, a franciaországi Toulouse-ban elvégezte az orvosi egyetemet. Aztán a hamis diplomát Magyarországon az erre illetékes magyar hivatalnál benyújtotta és megkapta a praktizáláshoz szükséges magyar dokumentumokat 2009-ben.
Érdekesebb viszont, hogy 2009-ben az egri Markhot Ferenc Kórházban mint közalkalmazott, a gasztroenterológiai, belgyógyászati, kardiológiai fekvőbetegosztályokon, a kardiológiai és belgyógyászati szakrendeléseken orvosként dolgozott. Hogy derült ez ki? Rejtély. Hogy tudott úgy csinálni, mintha kardiológus lenne? Rejtély.
Két-három nap egy röntgeneredmény
Aztán az Index írt arról, hogy a János-kórházban, mivel orvoshiány van, előfordulhat, hogy egy gyermek röntgenfelvételének kiértékelésére két-három napot kell várni. A kórházban csak két gyermekradiológus szakorvos van, így azonnali ultrahangvizsgálatot is csak a legsürgősebb esetben tudnak végezni. Jelenleg a János-kórházban és a hozzá tartozó volt Budai Gyermekkórházban egy-egy gyermekradiológus szakorvos dolgozik. Ők rendelési időben dolgoznak, a beutalt betegeket csak időpont egyeztetése után tudják fogadni, közölte a kórház a lappal.
Meghalt, mire kiért a mentő
És akkor még egy, minimum aggodalomra okot adó hír: átszerveznek mentőkocsikat a fővárosba. Az intézkedés már annak a tragédiának a következménye, ami múlt héten történt: egy agyvérzéses asszonynak egy órát kellett várnia a mentőkre, mire kiérkeztek, a nő meghalt.
Belső vizsgálatot rendeltek el a mentőszolgálatnál, amiből azt derítették ki: a hívást fogadó diszpécser rosszul kérdezte ki a segélykérőket, és miután nem volt elég információja, rossz döntést hozott – nem ítélte elég súlyosnak az esetet a rohamkocsi riasztásához, más bevethető mentő pedig nem volt. Most Zsámbékról, Albertirsáról, Vácról, Dabasról, Ceglédről, Tápiószeléről és Aszódról vezényelnek át kocsikat a fővárosba. Hogy mi lesz az agglomerációval? És hogy ez mennyire oldja meg a főváros problémáit? Nem tudjuk, a választ várjuk az Országos Mentőszolgálattól.
Á, csak egy kis tbc
Mára még egy, szintén érdekes mellékszál jutott: egy dajka volt az, aki Szekszárdon óvodásokat fertőzött meg tbc-vel, a vele kapcsolatba került gyerekek közül hétnek a vérében kimutatták a betegséget okozó baktériumot. A dajka egy gyógykezelést követően huzamosabb időre táppénzre kényszerült, majd a munkába állását megelőző kötelező munkaköri alkalmassági vizsgálaton diagnosztizálták nála a betegséget. A tbc-ről többek között ezt érdemes tudni: “Magyarország különösen veszélyeztetett volt. A XX. század elején »morbus hungaricus«-nak is nevezett kór feletti győzelem a magyar népegészségügy legnagyobb sikere volt, ám csak átmenetinek bizonyult. A hazai esetek száma manapság ismét évről évre növekszik” – írja a Házipatika.
Mit csinál az, aki mindezeket a híreket látja, olvassa vagy elszenvedi? Becsukja a lapot, a szemét, és hőbörög? Vagy imádkozik bárkihez, hogy csak az egészségügybe ne kerüljön? Esetleg gyűjt, ha tud, hogy magánszolgáltatást kifizethessen, ha rászorulna? Vagy ezeket mind.
