Egészség

Hercegnős fotózást kapott a beteg kislány

Újra szépnek érezhette magát.

Isabella még csak ötéves, ám eddigi élete során immár másodszor kell megküzdenie a rákkal. Hároméves korában diagnosztizáltak nála leukémiát, amit úgy tűnt, sikerült legyőznie, ám idén szeptemberben kiújult a betegsége.

A kezelések következtében elveszítette a haját, ez pedig nagyon megviseli. Sosem megy nyilvános helyre fedetlen fővel, annyira szégyelli a kopaszságát. “Anyukaként mindig mondogatod neki, hogy szép, de éppen azért nem veszi komolyan, mert az anyukája vagy” – ksergett a csöppség édesanyja.

Hercegnős fotózást kapott a beteg kislány

A család egyik barátja azonban közbelépett: felkeresett egy fotóst, Alana Hubbardot, és egy fotózást szervezett Isabellának, ahol valódi hercegnőnek érezhette magát.

A kislányt egy napra kiengedték a kórházból, csodaszép ruhába öltöztették, hamarosan pedig megérkezett a meglepetés is: egy “valódi” kopasz hercegnő. “Amikor Hamupipőke belépett, és Isabella meglátta, hogy neki sincs haja, az arckifejezése leírhatatlan volt. A reakciója annyira boldog és érzelmes volt, hogy körülötte mindenkinek könnybe lábadt a szeme. Azonnal levette a kalapját és azt mondta: Hűha, úgy néz ki, mint én! Egy szempillantás alatt átalakult félénk, bizonytalan kislányból ragyogó és magabiztos hercegnővé” – mesélte a fotós.

Hercegnős fotózást kapott a beteg kislány

A fotózáson többféle háttér előtt készítettek felvételeket a kislányról, így részben egy másik kívánsága is teljesülhetett, amihez egyelőre túlságosan beteg, nevezetesen, hogy utazni szeretne.

Teljes gyógyulást és sok-sok csodálatos utazást kívánunk ennek a tündéri kislánynak!

Hercegnős fotózást kapott a beteg kislány

Forrás: Yahoo News

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top