nlc.hu
Egészség
Felére csökkent a táppénzesek száma

Felére csökkent a táppénzesek száma

Az emberek betegen is dolgoznak, vagy inkább a szabadságuk terhére maradnak otthon.

Jelentősen csökkent a táppénzt igénybe vevők és a táppénzen töltött napok száma 2005 és 2013 között, annak ellenére, hogy a foglalkoztatottság emelkedésével bővült a jogosultak köre – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal elemzéséből.

A táppénzen lévők napi átlagos száma 102 ezerről 54 ezerre, azaz közel a felére esett vissza. 2005-ben 1,252 millió esetben állapítottak meg táppénzt, 8 évvel később viszont már csak 825 ezer esetben. A nemzetgazdaságban adott évben felhasznált táppénzes napok száma 37 millióról 20 millióra mérséklődött.

Míg 2005-ben egy betegség esetén átlagosan 30 napot töltött táppénzen egy munkavállaló, 2013-ban 6 nappal kevesebbet – írja a KSH.

A hivatal tájékoztatása szerint a dolgozók hajlamosabbak lehetnek a táppénzes állomány helyett rendes szabadságukat felhasználni, vagy betegen is munkába állni a táppénz összegét jelentősen csökkentő szabályozások, a munka elvesztésétől való félelem, illetve a helyettesítés megoldatlansága miatt. Ugyanakkor a táppénz igénybevételét csökkentő tényező lehet a magyar lakosság általános egészségi állapotának javulása is, amire többek között a várható élettartam növekedésén túl az emberek szubjektív egészségérzetének figyelembevételével számított egészségben eltöltött életévek számának emelkedéséből is következtetni lehet a statisztikai hivatal szerint – olvasható a kiadványban.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top