nlc.hu
Egészség
Kisiskolás testébe zárva él a húszéves lány

Kisiskolás testébe zárva él a húszéves lány

A kínai Zeng Yushan úgy néz ki, mint egy átlagos kisiskolás. Igen ám, de ő 1994-ben született, vagyis már betöltötte a húszat.

A lány hétéves volt, amikor az agyalapi mirigyében egy daganatot diagnosztizáltak, ami meggátolta a növekedési hormonok termelődését, emiatt megállt a fejlődésben. Bár a betegsége kezelhető lett volna, a szülei ezt nem engedhették meg maguknak, ehelyett a válásukkal voltak elfoglalva.

A kislány végül az apjával maradt, majd újabb betegséget fedeztek fel nála, de azt sem tudták kezeltetni. Nagyon szegények voltak és gyakran kényszerültek arra, hogy az utcán kéregessenek. 2013-ban aztán Zeng apja meghalt rákban és a lány magára maradt.

Egy óvodás testébe zárva él a 20 éves lány

Szerencsére azonban a jószívű házaspár befogadta Zenget és az orvosi ellátását is finanszírozzák. Hamarosan Pekingbe utaznak majd egy specialistához, aki talán tud rajta segíteni. A házaspár azt reméli, hogy Zeng egy nap képes lesz majd saját magáról gondoskodni.

Zeng nagyon szereti a fogadott szüleit, a legnagyobb álma pedig, hogy iskolába járhasson, erre azonban nincs lehetősége a valós életkora miatt.

Forrás: Oddity Central

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top