Egészség

Új idegpályát fedeztek fel magyar kutatók

Új idegpályát fedezett fel magyar szakemberek vezetésével tudósok nemzetközi csoportja. Az idegpálya eddig ismeretlen módon köti össze a mozgásért, a figyelemért és az öntudatért felelős agyközpontokat.

Acsády László és kollégái az agy talamusz nevű területét vizsgálják. A talamusz a nagyagy “előszobája”: ott zajlik a nagyagy felé bemenő összes információ előzetes feldolgozása. A talamuszon belül található az intralamináris mag, amelynek létezése régóta ismert, működése és szerepe viszont csak kevéssé. A talamusznak ez a területe olyan mozgásszervező, mozgásirányító, a tudat kialakulását befolyásoló központ, amely rendkívül fontos az egész szervezet működése szempontjából. Korábbi kutatások arra utaltak, hogy ezt a területet jelentős gátló pálya idegzi be. Ennek eredési helyéről, részleteiről, funkciójáról azonban semmit nem lehetett tudni.

Acsády László és kollégái több éves kutatómunkával feltérképezték ezt a gátló pályát, és kiderült, hogy a pálya az agytörzsből ered. Az eredmény azért volt megdöbbentő, mert az elmúlt 70 év adatai arról szóltak, hogy az agytörzs nem gátolja, hanem serkenti a talamuszt és a többi előagyi területet. A kutatók által felfedezett agytörzsi pálya azonban gátló. További különlegessége, hogy szerkezetéből adódóan gátló hatása folyamatos működés során is erős marad – ellentétben más gátló pályákkal –, tehát a talamuszt stabil, hatékony kontroll alatt tartja.

“A pálya leírásával a kezdeti lépéseket tettük meg, és bemutattuk egy lehetséges feladatát. Ám nagyon könnyen előfordulhat, hogy számos más funkció is köthető majd ehhez a pályához. Ami nagyon valószínű, hogy a fájdalomérzékelésben és bizonyos epileptikus aktivitás kialakításában is nagyon komoly szerepe van” – részletezte a kutató, aki szerint a felfedezés remek példa arra, hogy az agy még alapvetően új titkokat tartogat. A Magyar Tudományos Akadémia Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézetének vezetésével – francia és svájci kutatók közreműködésével – született felfedezésről a világ legrangosabb idegtudományi folyóiratában, a Nature Neuroscience márciusi számában jelent meg tanulmány.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top