nlc.hu
Egészség
Ezek a sebfertőzés jelei

Ezek a sebfertőzés jelei

Szálka a köröm alatt, égett seb az alkaron, horzsolás a térden, vágás az ujjakon – ilyen apróbb sebeket naponta szerzünk, és bár kellemetlenek, és a bőrünk szépségének sem használnak, többnyire nem bajlódunk velük sokat. Ebcsont beforr – mondjuk, és legtöbbször így is van. Pedig az ilyen pici nyílt sebek is okozhatnak nagy bajt, ha nem vesszük időben észre, hogy elfertőződnek.

A legtöbb “háztartási” seb, amellyel dolgunk akad, nem nagy méretű, de éppen elég ahhoz, hogy ha hanyagul bánunk vele, akkor a környezetünkben található kórokozók miatt elfertőződjön. A sebfertőzés nem kellemes, és szélsőséges esetben igen komoly veszélyt is jelenthet, ugyanakkor egy kis gondossággal könnyen megelőzhető.

Ezek a sebfertőzés jelei

A sebfertőzés jelei és kezelése

A sebek elfertőződését a baktériumok számlájára kell írni, amelyek a környezetünkben gyakorlatilag mindenhol megtalálhatók. Így a bőrünkön is, és ha nem tartjuk magunkat tisztán, akkor nagy eséllyel fertőződnek el azok a kisebb-nagyobb sérülések, amelyeket naponta szerzünk. De nemcsak a rossz higiénés körülmények, hanem a szervezetünk általános állapota is befolyásolja, hogy mekkora eséllyel fertőződik el egy seb: például a cukorbetegség, az elhízás, a daganatos és immunrendszeri betegségek mind olyan tényezők, amik nehezítik a sebek gyógyulását, és segítik a sebfertőzés megjelenését. Ha ezek közül valamelyikben érintettek vagyunk, akkor mindenképpen fordítsunk kellő figyelmet a kisebb karcolásokra, horzsolásokra, vágásokra is, hogy biztonságosan és gyorsan gyógyulhassanak.
Legtöbbször még akkor is kezelhetők a sebek, ha a fertőzés jelei mutatkoznak (sebfájdalom, duzzanat, bőrpír, váladékozás, elesettségérzés, hőemelkedés, vagy láz), de lehetőleg ezeket inkább előzzük meg a seb helyes ellátásával.

Ha sebet szerzünk vagy más sebét látjuk el, az alábbi szabályokat és lépéseket kövessük.
1. Mossunk alaposan kezet, mielőtt a sebhez nyúlunk.
2. Tisztítsuk meg a seb környékét a kosztól és idegen anyagoktól. Ne köhögjünk, tüsszentsünk, lélegezzünk a sebre és azokra a sebkötöző anyagokra, amiket az ellátáskor használunk. Közvetlenül ujjal ne érintsük a sebet, hanem használjunk gézt.
3. Mossuk ki tiszta, hideg vízzel a sebet. Az idegen anyagokat hagyjuk bent, ezek eltávolítása orvos feladata.
4. Fertőtlenítsük a sebet.
5. Fedjük be, és így zárjuk el a baktériumoktól, ha horzsolásról vagy vágásról van szó.
6. A sebkötést naponta cseréljük.

Általánosan elterjedt tévhit, hogy a kisebb sebeket jobb szabadon hagyni, mert úgy jobban és hamarabb gyógyulnak. Ennek éppen az ellenkezője igaz: a fedett sebek gyorsabban meggyógyulnak, a nyílt sebek pedig elfertőződve sokáig regenerálódnak, és maradandóbb heget is hagynak maguk után.

Mikor kell orvos?

A legtöbb seb otthon is kezelhető, de ha az alábbi tüneteket tapasztaljuk, ne kísérletezzünk házi praktikákkal, hanem inkább forduljunk orvoshoz:
• a seb mély, erősen vérzik;
• a seb fertőzés jeleit mutatja, például gennyesedik, vörösödik, meleg, fáj és duzzadt;
• idegen tárgyak ágyazódtak a sebbe;
• állat vagy ember harapása esetén, vagy ha állati vérrel került kapcsolatba a seb;
• a seb az arcon található;
• nincs tetanusz elleni oltása a sérültnek;
• ha bizonytalanok vagyunk, hogy mi a teendő.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top