nlc.hu
Egészség
Zavarnak a melegek? Keress egy jó pszichológust!

Zavarnak a melegek? Keress egy jó pszichológust!

Egy kutatás szerint a homofób viselkedési mintákat mutató embereknél nagyobb százalékban fordulnak elő pszichotikus tünetek, emellett nehezebben dolgozzák fel a nehéz helyzeteket.

A kutatást az olasz Universitá Degli Studi Di Roma Tor Vergata kutatói végezték, az eredményekről szeptember 8-án számolt be a Journal of Sexual Medicine című szaklap.

Emmanuelle Jannini professzor, a kutatást vezető endokrinológus azt mondta, hogy az erősen homofób embereknek pszichológiai problémáik vannak.

“A kutatás egészen új területet nyitott meg – mondta Jannini a Live Science-nek nyilatkozva. – Az eredmények azt mutatják, hogy éppen a homofóbia az, amit betegségként mélyebben kellene tanulmányozni.”

Internetes szlenggel szólva: ennyike! (Kép: Tumblr)
Internetes szlenggel szólva: ennyike! (Kép: Tumblr)

A pszichotikus viselkedés ismertetőjegyei a harag, az agresszió, illetve a másokkal szemben mutatott ellenséges viselkedés. A kutatók 551 olasz egyetemi hallgató reakcióit vizsgálták, kérdőívre adott válaszaik alapján. A 18-30 éves diákoknak olyan kérdéseket tették fel, amelyekkel azt próbálták megállapítani, hogy mennyire homofóbok, mennyire hajlanak a pszichopata viselkedésre, illetve a depresszióra, szorongásra és pszichózisra.

A diákoknak arra is válaszolniuk kellett, hogy a párkapcsolatokat hogyan kezelik, illetve milyen módon dolgoznak fel kellemetlen helyzeteket.

Mentális egészség = 0 homofóbia

A kutatási eredmények kimutatták, hogy minél egészségesebb valaki mentálisan, annál kevésbé valószínű, hogy homofóbiára lenne hajlamos. Az éretlen személyiségekre jellemző védekező mechanizmusokat alkalmazó embereknél pedig nagyobb gyakorisággal fordult elő a homofóbia, mint az érettebben gondolkodó társaiknál. A depresszióra hajlamos embereknél is alacsonyabb volt a homofóbiára hajlamosak aránya.

A kutatást Albániában fogják folytatni, illetve kiegészítik, mivel a kutatók arra is kíváncsiak, hogy ha valaki sokszor találkozik olyan hozzáállással, amely szerint valaki “nem elég férfias”, ez mennyiben befolyásolja a homofób viselkedés kialakulását.

A homofóbiát korábban vizsgáló kutatások során sosem vizsgálták még az alanyok mentális állapotát, illetve a pszichopata viselkedésre való hajlamot.

További cikkek homofóbiáról az NLCafén:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top