Szinte minden esetben ránk, az őket körülvevő embertársaikra vannak hagyatkozva a mindennapjaikban. Mégis gyakran elmegyünk mellettük, sajnálkozva – időnként kikerülve –, vagy ügyet sem vetve rájuk. Pedig ha valakiknek fokozottan szükségük van a figyelemre, a szeretetre, elfogadásra és segítségre, akkor ők azok!
Természetesen mi a munkánk során is gyakran találkozunk velük, ugyanúgy, mint az “egészséges” emberekkel. Kicsit hatása alá is kerülünk annak az őszinte, belülről jövő mély szeretetnek, amellyel ragaszkodnak hozzánk.
Szívemben nagyon megmaradt a következő történet, azt kell hogy mondjam: sokat tanultam tőle.
Jancsika egy szellemi fogyatékos nagy gyermek, aki hat-hét éves korában lemaradhatott az értelmi fejlődésben, de testileg annál erősebb volt. Egy elmeszociális otthonban éli-élte az életét. Azt sajnos nem tudom, köztünk van-e még.
A folytatásért kattints az Ápolónő caféblogra!
