Egészség

Nincs feneke ennek a férfinek – sokkoló fotó

A férfi Redditen osztotta meg betegségének történetét az emberekkel, egy sokkoló fotó kíséretében.

Fenekéről osztott meg egy sokkoló képet ez a férfi Redditen. A láthatólag hiányzó fenékvágat oka állítólag egy pilonidalis ciszta, mely a farokcsontot támadta meg. 

A betegség olyan makacs volt, hogy a férfinak több műtéten is át kellett esnie, de mivel a seb nem gyógyult megfelelően, az orvosok úgy döntöttek, hogy összevarrják a fenékvágatot. Sajnos a kálvária korántsem ért még véget, sőt állítólag a visszatérő ciszták az idő múlásával csak rosszabbak lesznek majd.

Kitálal a férfi, akinek nincs fenékvágata

Állapota ellenére a férfi meglepően nyíltan vallott betegségéről. Még azt a kérdést is megválaszolta, ami nyilván sokak fantáziáját izgatta: “Hogy hogyan végzem a dolgomat? Úgy, mint mindenki más. Csak a kitörlésre kell figyelnem, hogy ne juttassak székletdarabokat a sebembe. De ez nyolc év után már nem jelent nagy kihívást.”

Forrás: Mirror

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top