Egészség

Még mindig bevásárlókocsiban tolják a gyerekeket a szegedi klinikán

Hét hónap alatt semmi sem változott, még ma is bevásárlókocsikat kénytelenek használni a szegedi gyermekklinikán.

Továbbra sincs modern gyermekszállító eszköz a szegedi gyermekklinikán – annak ellenére sem, hogy közösségi összefogásnak köszönhetően több mint fél éve már egyszer úgy tűnt, megoldódott az évtizedes probléma: az összegyűlt pénzből egy vállalkozó gyermekhordozó eszközöket gyártott le, átadás azonban a mai napig nem volt – számolt be a délmagyar.hu.

delmagyar.hu
Még ma is ezt a megoldást használják – fotó: delmagyar.hu

A közösségi összefogásból épített ágyak ugyan elkészültek, azonban használhatatlannak és a célra alkalmatlannak bizonyultak. Egy részüket vissza is küldték a cégnek, másik részük azóta is a gyerekklinika erkélyén, egy félreeső sarokban vár a javításra. A hivatalos átadót pedig a vállalkozó először elhalasztotta, majd elérhetetlenné vált.

Mint a délmagyar.hu megtudta: egy vizsgálat során kiderült, hogy a legyártott ágyak nem alkalmasak a gyermekek biztonságos szállítására, nem felelt meg ugyanis az oldalrácsszorító mechanika.

A cég ígéretet tett a klinikának a mechanika cseréjére.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top