nlc.hu
Egészség
8 éves kislány lett mellrákos

8 éves kislány lett mellrákos

Az amerikai kislány az egyik legfiatalabb a világon, aminél valaha is mellrákot állapítottak meg. Jók a gyógyulási esélyei.

A nyolcéves Chrissy Turner egy csomót talált a mellkasában a múlt hónapban. Az orvosi vizsgálatok kiderítették, hogy a mellrák egyik ritka formájában szenved. A diagnózis nem csupán a kislány kora miatt volt sokkoló a család számára, hanem azért is, mert az édesanyja, Annette már legyőzte a méhnyakrákot, míg az apja jelenleg is a non-Hodgkin limfómával küzd.

Mellrákot diagnosztizáltak egy nyolcéves kislánynál

A kislány orvosa elmondta: Chrissy mellrákja jól gyógyítható. Decemberben masztektómiát végeznek majd rajta, mely során eltávolítják az összes mellszövetét.

“Megijedtem, amikor kiderült, hogy mi ez. De tudom, hogy képes vagyok legyőzni, és remélem, hogy le fogom győzni” – nyilatkozta Chrissy egy amerikai tévécsatornának.

A család kampányt indított, hogy a kislány gyógykezelésének költségeit elő tudják teremteni.

Forrás. The Guardian

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top