nlc.hu
Egészség
Terhesség alatt még veszélyesebb lehet a bőrrák

Terhesség alatt még veszélyesebb lehet a bőrrák

Amerikai bőrgyógyászok kutatása szerint terhesség alatt és közvetlenül utána agresszívabban szóródik a bőrrák, és több a halállal végződő megbetegedés is.

A kutatókat is meglepte, milyen erős kapcsolat mutatkozik az áttétek, a rák kiújulása, a halálozás és a terhesség között. A vizsgálatba 500 nőt vontak be, akiknél 1988 és 2012 között diagnosztizálták a melanómát. Mindannyian 49 évesnél fiatalabbak voltak a diagnóziskor, és két vagy több évig követték őket a kutatók. Az eredmények szerint azok, akiknél a terhesség alatt, vagy egy évvel azt követően diagnosztizálták a bőrrákot, ötször nagyobb valószínűséggel haltak bele a betegségbe, míg az áttétekre hétszer nagyobb volt a kockázatuk. A kiújulás valószínűsége pedig kilencszer volt nagyobb azokhoz képest, akik a diagnosztizáláskor vagy azt követően nem voltak terhesek.

Rendszeresen vizsgáltassuk át az anyajegyeket
Rendszeresen vizsgáltassuk át az anyajegyeket

Mivel azonban a vizsgálatot csak a melanoma kimenetele és a terhesség közötti esetleges kapcsolat felfedésére tervezték, ok-okozati hátteret nem sikerült megállapítaniuk. Annyi mindenesetre ebből a vizsgálatból is egyértelmű, hogy érdemes még a tervezett teherbeesés előtt megvizsgáltatni az esetleges gyanús bőrelváltozásokat.

Forrás: health.com

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top