Egészség

Ettől lesz szuperjó a memóriád

Ki ne szeretne éles, friss agyat és szuperjó memóriát? Itt van néhány apróság, amit te is simán megtehetsz érte.

1. Teljes alvási ciklus

Az alvásunk többféle ciklusra osztható,  először van az elalváskor jelentkező ciklus, majd a mély alvás szakasza végül pedig a híres REM-fázis. A szervezetünk azonban először a testet regenrálja, csak utána jut el az agy frissítéséhez – épp ezért fontos, hogy meglegyen a szükséges 7-9 óra, hiszen így az agyunk is kipihent lesz, és a memóriánk is jobban hasít majd.

2. Egyél jó memóriát

Ha jó memóriára vágyunk, az is fontos, hogy mit és hogyan eszünk. Ha nem nehezítjük el magunkat egészségtelen és zsíros ételekkel, agyunk is jobban működik, de persze vannak kimondottan memóriajavító ételek is – ilyen például az áfonya, az étcsoki, a mandula és a zöld tea is.

Ezekkel a szokásokkal javíthatod a memóriádat

3.Írd le!

De szigorúan papírra! Az agyunk egyszerűen másképp kezeli a kézzel írott információt, mint azt, amit számítógéppel vagy telefonnal pötyögünk be. A kézzel írt szöveg jobban beépül az agyunkba, szóval érdemes néha ceruzát és papírt ragadni.

Forrás: LifeHack

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top