nlc.hu
Egészség
Igazolnia kell a 91 éves asszonynak, hogy 14 év után is mozgássérült

Igazolnia kell a 91 éves asszonynak, hogy 14 év után is mozgássérült

Hiába mondja ki a szakvélemény, hogy állapota végleges, mégis igazolni kell, hogy még mindig mozgássérült.

A most 91 éves Farkas Károlynét  még 2002-ben mozgássérültnek nyilvánították, a szakvélemény azt is kimondja, hogy az állapota végleges. A szakvélemény alapján 5 évente lehetett mozgássérült parkolási igazolványt igényelni, amivel ingyenes a parkolás, és olyan helyekre is be lehet vele hajtani, ahova másoknak nem, mivel a kártyabirtokos másképp nehezen vagy nem tudná megközelíteni a helyszínt. Az idős nő lánya most avval szembesült a kormányhivatalnál, hogy egy jogszabályváltozás miatt újra igazolni kell, hogy 91 egy éves édesanyja 14 év után még mindig mozgássérült – írta meg a feol.hu.

A kormány 2011-ben felülvizsgálta a mozgásszervi fogyatékos személyek közlekedési kedvezményrendszerét szabályozó korábbi rendeletet, és új támogatási rendszer megalkotás mellett döntött. 2012. március 31-e óta nincs lehetőség arra, hogy a korábbi orvosi igazolást elfogadják. Azóta a “közlekedőképesség súlyos akadályozottságának” minősítését kell elvégezni. A kormányhivatalnál a rehabilitációs bizottság a benyújtott orvosi dokumentáció alapján ad erről szakértői véleményt 50 nap alatt, további 15 nap, amíg az igazolványt kiadják – tudta meg a lap. A mozgássérült személy a több mint 2 hónap alatt semmiféle parkolási kedvezményt nem kap.

A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége az elhúzódó ügymenetre való tekintettel kezdeményezte, hogy legyen ideiglenes parkolási igazolvány, de a szaktárca nem támogatta.

A rendelet módosítására azért volt szükség, mert állítólag túl könnyű volt hozzájutni a parkolási igazolványhoz, és sokan visszaéltek vele. Az eljárás mégis furcsa, hiszen Farkas Károlyné szakvéleményében szerepel, hogy az állapota végleges egy 77 éves nőről egyébként sem feltételezhető, hogy 91 éves korára meggyógyul, vagy jelentősen javul az állapota. Mint ahogy más, súlyos mozgásproblémákkal küzdőkről sem. Nekik is időről időre újra igazolniuk kell az állapotukat az őket megillető támogatások igénybevételéhez, ami rengeteg utánajárást, papírmunkát, vizsgálatok esetén pedig megaláztatást is jelent.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top