Egészség

Egészségesebb lehetsz, ha több időt töltesz a természetben

Már tudományosan bizonyított, hogy a természetben töltött idő pozitív hatással lehet a testre és a lélekre is! Hétvégi kirándulásokra fel!

Sokszor nehezen vesszük rá magunkat, hogy kimozduljunk kicsit, és magunk mögött hagyjuk a civilizációt meg az épített környezetet, pedig jól tudjuk, mennyire feltölt minket néhány természetben töltött óra. Sőt, annál még sokkal többet is csinál! 

A természet megnyugtat minket. Próbáltál már mezítláb sétálni a frissen nyírt füvön vagy a meleg homokon? Ez nem spirituális értelemben jó, hanem azért is, mert így testünk jobban egyensúlyozik, és állítólag a higgadtság érzése is szépen eluralkodik rajtunk. Arról nem is beszélve, hogy ilyenkor a stressz szintje is csökken, ezzel arányosan pedig nő az immunrendszer védekezőképessége. Ehhez a napfénytől termelődő természetes D-vitamin is hozzájárul.

Egészségesebb lehetsz, ha több időt töltesz a természetben

Nem utolsósorban pedig a léleknek is igazi felüdülés, ha teszünk egy kiadós sétát egy szép napon valahol egy közeli erdőben!

Forrás: LifeHack

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top