Egészség

Plusz egy pohár víz, és kevesebbet eszel

Kiderült, hogy ha csak egész kicsivel megnöveljük a folyadékbevitelt, már az is rendkívül jó hatású lehet az étkezésünkre.

Az Illinoisi Egyetem kutatói kiderítették, hogy nem kell megsokszoroznunk a megivott víz mennyiségét ahhoz, hogy jótékony hatásokat tapasztaljunk: ha egyetlen százalékkal – nem elírás! – megnöveljük a naponta bevitt víz mennyiségét, akkor már kevesebbet eszünk, így csökkentjük az bevitt cukor, kalória, nátrium és koleszterin mennyiségét. Aki pedig napi 1-2 pohár vízzel képes többet meginni a szokásos mennyiségen felül, annál egészen látványos lehet az eredmény.

Napi plusz egy pohár vizet mindenki képes legyűrni
Napi plusz egy pohár vizet mindenki képes legyűrni

A 2005 és 2012 között futott vizsgálat során 18 311 felnőtt táplálkozási adatait elemezték. Az eredmények szerint egy átlagos felnőtt napi 4,2 pohár vizet fogyaszt (ebbe nem számították bele a kávét és a teát). Ez alig több mint 30 százalékát tette ki a teljes vízbevitelüknek. Ha azonban egyetlen százalékkal megnövelték a teljes vízbevitelt, az azzal járt együtt, hogy a táplálkozásuk során 8,5 kalóriával, 0,74 gramm cukorral, 9,8 milligramm nátriummal, illetve 0,88 gramm koleszterinnel kevesebbet fogyasztottak.

Ez így nem tűnik soknak, de ha napi egy vagy két plusz pohár vízre vetítjük ki az értékeket, kiderül, hogy máris 205 kalóriával, 18 gramm cukorral, 235 milligramm nátriummal és 21 gramm koleszterinnel viszünk be kevesebbet. Márpedig sok kicsi sokra megy.

Forrás: foxnews.com

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top