Egészség

Tű szúródott a szívébe, amitől stroke-ot kapott egy nő

Egy 48 éves kínai nőnél utólag állapították meg a stroke okaként a szívébe fúródott tűt.

 

Az nem derült ki, miként került a nő mellkasába az ujjnyi hosszú tű, de az biztos, hogy hónapokkal a stroke előtt történt. Fokozatosan fúródott mind beljebb, végül elérte a szívet.

A nő nem sokkal korábban esett át agyvelőgyulladáson, ezért nehezen tudott beszélni. Amikor egyszer pár másodpercre elvesztette az eszméletét, kórházba ment kivizsgálásra, ahol egy unokaöccse segített neki előadni a panaszait.

A röntgenfelvételről derült ki, hogy a tű nemcsak elérte a szívét, hanem fokozatosan keresztül is hatolt rajta, és a tüdőbe is belefúródott. Utóbbinak csak annyi tünete volt, hogy az asszony köhögött kicsit, és lázas volt, de ezt betudta egy megfázásnak.

Volt nagy meglepetés a röntgenkép láttán
Volt nagy meglepetés a röntgenkép láttán

A szervezetbe ágyazódott tű körül mészburok alakult ki, ami gyulladásos folyamatot indukálva vérrögök képződéséhez vezetett. Ezek a vérrögök vagy azok darabjai jutottak el a szívből az agyba, stroke-ot okozva végül. A CT kimutatta, hogy több kicsi stroke is lezajlott a nő agyában az elmúlt időszakban.

A nőnek óriási szerencséje volt, hogy túlélte az esetet. A tűt az orvosok eltávolították, az asszony azóta hazamehetett.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top