nlc.hu
Egészség
A videojáték jót is tehet az agynak?

A videojáték jót is tehet az agynak?

Végre van mivel visszavágni azoknak, akiket folyvást azért piszkálnak, hogy ne gubbasszanak már annyit a gép előtt.

Egy kisebb lengyel vizsgálat azt találta, hogy lehet abban valami jó is, ha az ember kezéből sosem esik ki a kontroller.

A vizsgálat során azt találták, hogy akik sokat játszanak videojátékokkal, azoknak az agyában két területen is nagyobb volt a szürkeállomány – mindkettő a mozgatóképességekkel áll kapcsolatban. Azt nem tudni, hogy ez az állapot korábban is fennállt-e, vagy a sok játék, a kontrollerrel végzett sok apró mozgás hatására nőtt meg a nevezett agyterületeken a szürkeállomány mennyisége.

Fejlődik a finommotorika
Éppen fejlődik a finommotorika

Az is kiderült, hogy a játékosoknak gyorsabb a reakcióidejük azokhoz képest, akik nem hódolnak ennek a hobbinak. A találati pontosságuk viszont nem volt jobb, mint a másik csoport tagjainak.

Korábbi vizsgálatok is mutatták már ki előnyeit a videojátékoknak. Például, hogy a játékosok jobban teljesítettek összetett feladatok végrehajtásában. 

Forrás: livescience.com

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top