Egészség

50 millió dolláros kártérítést kapott az elbaltázott gátmetszésért

A kártérítésből 10 millió az eddig elszenvedett, 40 millió pedig a jövőbeni fájdalmakért jár.

A New York-i Llaulin Cruz 2009-ben adott életet a kislányának. A szülés során gátmetszést alkalmazott az orvos, a sebet azonban nem megfelelően látta el.

A nő addig nem volt tudatában a rosszul helyreállított gátsebnek, amikor bő évvel később életet adott következő lányának, és a korábbi gátmetszés helye annyira durván szétszakadt, hogy azóta inkontinens, állandóan pelenkát kell viselnie, alig tud dolgozni, szinte megállás nélkül fájdalmak gyötrik, és a szexre is képtelenné vált.

Még legalább két év, mire a család hozzájut a kártérítés legalább egy részéhez
Még minimum két év, mire a család hozzájut a kártérítés legalább egy részéhez

Az elmúlt években 12 műtéten esett át, melyek során megpróbálták helyreállítani a kismedencei viszonyokat – nagyobbrészt sikertelenül. A bíróság szerint a maradandó egészségkárosodásért 90%-ban a gátmetszést végző orvos tehető felelőssé, de elmarasztalták a második szülésnél segédkező szülésznőt is, amiért nem vette észre az elfuserált gátmetszést és a sérülés kiterjedtségét.

Forrás: dailymail.co.uk

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top