Egészség

“Ma már szeretem azt az embert, akit a tükörben látok”

Négy és félévnyi hallgatás után először beszélt a nyilvánosság előtt az a férfi, akin öt éve az elsők között hajtottak végre teljes arcátültetést.

A 35 éves amerikai férfi, Mitchell Hunter egy ideje ismét teljes állásban dolgozik, hétvégente pedig moziba viszi imádott kisfiát. Másnak mindez nem lenne ok büszkeségre, de ennek az egykori katonának nagyon is az. Öt évvel ezelőttig ugyanis – egy súlyos baleset miatt – Mitchellnek reménye se volt arra, hogy egyszer ugyanolyan életet éljen, mint bárki más.

Mitchell hosszú évek óta most először állt kamera elé. A WISH-TV elnevezésű amerikai hírcsatornának adott interjút, amiben – többek között – felidézte 2001-es balesetét is. “Az életem egy csapásra megváltozott, mikor úgy döntöttem, segítek egy autóbaleset áldozatainak.” Nem sokkal korábban Mitchell orra előtt két autó ütközött egymásnak. Az egyik felborult és egy magasfeszültségű póznának csapódott. A férfi odaugrott, hogy kimentse az utasokat, ekkor érte a több mint 10 ezer voltos áramütés.

Hunter elveszítette egyik lábát, az arca pedig csúnyán összeégett az áramütés miatt. Hiába műtötték egy tucatnál is többször, nem élhetett teljes életet. “Képzeld el azt, hogy akárhova mész, mindenhol mindenki megbámul és úgy néz rád, mintha minimum egy földönkívüli lennél.” Mitchell életét végül 2011-ben, a teljes arctranszplantáció változtatta meg, amihez az arcot egy névtelen donortól kapta.

Azt mondja, idő kellett, mire megszokta azt, aki a tükörből köszönt vissza rá, de sikerült neki. “Ma már nyugodtan állíthatom, hogy boldog vagyok és szeretem a tükörképemet. És ami ennél is fontosabb, bármikor mehetek emberek közé a fiammal anélkül, hogy szégyenkeznem kellene az arcom miatt” – mondja a férfi, akinek még ennyi idő után is újdonságot jelent az, hogy érzi, ha valaki hozzáér az arcához.

“Persze nagyon szeretném visszakapni a lábam és az arcomat is, de tudom, hogy ha akkor, 2001-ben nem történik meg velem ez a szörnyűség, ma egy teljesen más ember lennék.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top