
Az ítélet szerint a mára megszűnt Poly Implant Prothese (PIP) nevű, mellimplantátum-gyártó cég további négy vezetője szintén börtönbüntetést kapott. A 76 éves cégalapítót emellett még 75 ezer eurós (22,5 millió forint) pénzbírságra ítélték, és örökre eltiltották az egészségügyi szektortól és a cégvezetéstől.

A vádlottakat súlyos csalásban, így a TÜV minőségtanúsító intézet hamis mintákkal történő félrevezetésében találta bűnösnek a bíróság. A francia cég tíz évig gyártotta és forgalmazta világszerte a szakadásveszélyes mellimplantátumot, amihez nem engedélyezett szilikongélt használtak az illetékes hatóságok tudta nélkül.
Jean-Claude Mas máig azt állítja, hogy a gél “tökéletes” volt.
Az egészségügyi termékekkel foglalkozó francia hivatal (AFSSAPS) viszont megállapította, hogy az egészségügyi előírásoknak megfelelő anyag tizedébe kerülő, nem engedélyezett gél öt százalékkal növelte az implantátum borításában a szakadás kockázatát, így a szilikon szivárgását és a környező szövetek gyulladását. A betéteket ezért 2010 elején visszahívták a piacról. Addig 7500 szakadást és 3000 esetben gyulladásos reakciókat állapítottak meg.
Az 1991-től 2010-ig működő PIP termelése 80 százalékát latin-amerikai országokba exportálta. A világ 65 országában háromszázezer nő visel PIP mellimplantátumot.