2016. Május 04.

“Engem egyáltalán nem érdekel a szex”

Kriszta negyven múlt, korábban házasságban élt, most egyedül neveli a gyermekét. Három éve, a neten találkozott először a "demiszexuális" kifejezéssel. "Rákerestem, és azt mondtam, ez én vagyok! Szóval nem egy mutáns vagyok, egy lelki sérült, hanem demiszexuális."

Kempf Zita

Egy harmincas nő története: “Nem hiányzik, és kész”

“Idegesítő, amikor az emberek készpénznek vesznek valamit rólad anélkül, hogy valaha beszéltetek volna a témáról – mondja nekem egy magát jobb híján aszexuálisnak mondó, harmincas ismerősöm. – Idegesítő, hogy mindenki azt feltételezi, hogy a nemi vágy egy erős mozgatórugója az életednek, hogy szükséged van a szexre, és nemi életet élsz. Amikor ilyen utalások hangoznak el, legszívesebben elmondanám az illetőnek, hogy én nem szexelek, sőt néha mondom is.

Csak baromira semmi kedvem hosszasan magyarázni, hogy miért nem, szerintem nem szorul magyarázatra. Nem hiányzik, és kész, és nem is értem, miért kellene, hogy feltétlen olyan nagy szerepe legyen két ember kapcsolatában. A valóságban egyébként sem olyan esztétikus, mint a filmeken, csak ezt túl sokan nem akarják bevallani maguknak, és igyekeznek a minél előbbi orgazmussal elterelni a figyelmüket erről a tényről. Azt hiszem, Márai Sándorról olvastam, hogy tisztelete jeléül “megkímélte” feleségét a szextől, vagy ahogyan a felesége fogalmazott: “az ostoba lökdösődéstől”.

Kriszta története: “Csak olyan ember iránt érzek szexuális vonzalmat, akivel nagyon mély, komoly érzelmi kapcsolatom van”

A demiszexuális Krisztával egy kávézóban találkoztam, jellemzően fojtott hangon beszélgettünk arról, mit szól a világ ahhoz, ha valaki – bár egyedül van hét éve – nem akar mindenáron partnert, különösen nem szexuális partnert találni. “Kicsit a többiek érdekében is beszélek erről, hogy látható legyen, hogy nem csak egyféle viszonyulás létezik. A leszbikusokról, melegekről, transzszexuálisokról egyre többet hallani, de arról nem beszélünk, hogy a heteroszexuálisok sem egyformák. Az emberek szeretnek fekete-fehérben gondolkodni. Csak az nem jut eszükbe, hogy ha így túldimenzionálják a szexet, azzal egyben leértékelődnek azok a kapcsolatok, amelyekben ez nincsen: például a barátságok.”

Kriszta negyven múlt, korábban házasságban élt, most egyedül neveli a gyermekét. Három éve, a neten találkozott először a “demiszexuális” kifejezéssel. “Rákerestem, és azt mondtam, ez én vagyok! Szóval nem egy mutáns vagyok, egy furcsaság, egy lelki sérült, ahogy korábban éreztem magam, hanem ez a dolog létezik, sőt normális. A lényege az, hogy csak olyan ember iránt érzek szexuális vonzalmat, akivel nagyon mély, komoly érzelmi kapcsolatom van, aki a lelki társam is. Más nem hat rám. Van, aki azt mondja, hogy ez lenne a normális, mégsem igazán értik körülöttem, hogyan tudok meglenni szex nélkül, miért nem keresem a lehetőségeket, vagy hogyhogy nem izgat fel mondjuk egy jó pasi látványa.

A legtöbben mindenáron akartak találni valamilyen magyarázatot. Hogy túl romantikus vagyok, hogy a Disney-filmek kimosták az agyam, hogy magasak az elvárásaim. Sokan próbáltak »férfit szerezni« nekem, mert szerintük ez nem egészséges. Csakhogy én nagyon jól érzem magam egyedül, nem érzem magam magányosnak, ha éppen nincsen partnerem.

Úgy látom, hogy a szingliséget egy férfinél inkább elfogadják, a szexmentesség megítélése miatt viszont ők szenvednek többet. A többi pasi folyamatosan cikizi őket, amiért nem akarnak minden nőre ráugrani, vagy úgy általában nem igazán foglalkoztatja őket a téma. Egyébként nem látok abban semmi rosszat, ha valaki csak a szex öröméért köt alkalmi kapcsolatokat, ha valaki tudja így csinálni, hát hajrá, én nem tudom. Valahol nem is bánom ezt, főként mikor látom, hogy mennyi ismerősöm megy bele méltatlan kapcsolatokba csak azért, hogy a hiányérzetét tompítsa. Nekem az így felszabaduló energiáim máshová terelődnek, saját magam képzésére, barátokra…

Nemrég láttam egy fotót a Facebookon azzal a felirattal, hogy »minden egyedülálló nő életében van egy férfi alakú űr«. Hát az enyémben nincsen. Csak azért beszélek róla, hogy minél kevesebben járjanak úgy, mint én, hogy csak az életük felénél találkoznak ezzel a kifejezéssel, és addig csak téblábolnak vagy defektesnek érzik magukat, mert kilógnak a sorból.”

Desmond Morris zoológus írta valamelyik könyvében, hogy valójában nem az a kérdés, hogy valaki miért nem szexel, hanem hogy a többség miért igen. Szeretjük evidenciának venni, hogy a szex jó és fontos része az életünknek, sőt jellemzően ezt tekintjük normának. Az egészséges felnőttek élnek szexuális életet. De vajon mennyiben mély ösztönkésztetésünk ez, és mennyiben a szocializáció része? Mire vágyunk jobban, a rendszeres szexuális életre, vagy arra, hogy egészségesnek tartsanak minket, és mi is magunkat, vagyis azt, hogy belesimuljunk a környezet elvárásai által rajzolt képbe? Szeretjük elfelejteni, hogy a nemi aktus eredeti célja az utódnemzés, az állatvilágból pedig már régen kiemelkedtünk ahhoz, hogy pusztán ösztönkésztetések vezéreljenek. A felettes én által (is) irányított ember életének már nem is olyan elengedhetetlen része a szex (még akkor sem, ha jó érzéseket okoz), de legalábbis nem indokolja semmi, hogy annak létét evidenciának tekintsük, vagy hiányát valamiféle zavarnak.

Nincs szex és kész

Az aszexualitás jelenségéről már jó pár éve lehet olvasni, tudjuk, léteznek olyanok, akik nem éreznek nemi vágyat, vagy – úgymond – hidegen hagyja őket ez a nagy felhajtás a szex körül. Sherlock Holmes például meglehetősen aszexuális figurának tűnik, de valószínűleg mindannyian ismerünk olyat, akinek “sosem volt pasija/csaja”, aztán ezen vagy túllépett a környezete, vagy fel sem tűnt neki, vagy épp halálba szekálta miatta – embere (környezete) válogatja.

De valóban: igaza lehet Morrisnak. Miért is ne csodálkozhatna éppígy az aszexuális ember a többség viselkedésén? Miért ne kérdezhetné, hogy miért foglalkozunk még mindig annyit ezzel az állatvilágból (?) ránk maradt csökevénnyel, főként ha az érzelmeinket másként is ki lehet fejezni.

Az aszexuálisok közül sokan már nem néznek félre diszkréten az ilyen témájú beszélgetéseknél, és nem próbálják különféle ürügyekkel hárítani, amikor össze akarják hozni őket valakivel, hanem felszólamlanak, megnyilatkoznak, közösségekbe rendeződnek. Hangsúlyozzák: ők maguk egyáltalán nem tartják problémának vagy korrigálandó dolognak, hogy nincs szex az életükben. A nyomukban aztán sorra hallatják a hangjukat és kapnak elnevezést más csoportok is, amelyek tagjai ebből a szempontból szintén nem átlagosak.

Például szürke-aszexuálisok: tapasztalnak szexuális vonzalmat, de ritkán, nem túl erősen, vagy számukra ez nem központi kérdés.
Sapioszexuálisok: akiknek a szexuális drive-juk az intelligencia, vagyis csak “az agyra indulnak be”.
Demiszexuálisok: akiknél a nemi vonzalom kialakulásának előfeltétele a mély lelki kötődés.