Egészség

8 centis cső maradt benne műtét után, perel

Perelni fog az a makói férfi, aki egy baleseti műtét után 8 évvel talált egy dréncsövet a combjában.

A klinika tagad, szerintük nem is használtak ilyen csövet a műtét során, és állításuk szerint ezt bizonyítani is tudják.

“Bár súlyos műtétsorozatom volt, egyszerűen nem értettem, hogy lehet az, hogy még 8 év után is gyakran pokolian fáj a jobb lábam. Teljesen véletlenül, tévénézés közben jöttem rá, hogy azért kínlódok, mert benne felejtettek egy műanyag csődarabot – mesélte Lénárt István. A 62 esztendős makói férfi a fotelben ülve rátette a kezét a combjára, és a bőre alatt valami szokatlant tapintott ki. Ahogy jobban megvizsgálta, rájött, hogy ez egy csőszerű, kemény valami.

Autóbaleset miatt műtötték

Lénárt visszaemlékezése szerint borús idő volt a baleset napján, az eső is szakadt. Szabálytalanul (ezt elismeri) megpróbált átszaladni az út túloldalára, de elgázolták, és felvágódott a kocsi szélvédőjére, majd 6 métert repült. Az eszméletét nem veszítette el, de súlyos sérüléseket szenvedett: a makói kórházban kiderült, hogy a bal kezét leszámítva nem maradt egyetlen ép végtagja sem, és hogy nyolc helyen voltak törései. Azonnal a szegedi traumatológiára vitte a mentő, ahol a következő napokban háromszor műtötték, ezt másfél év rehabilitáció követte. 

Lénárt István kezében a combjából kivett csődarabbal – Fotó: Szabó Imre
Lénárt István kezében a combjából kivett csődarabbal – Fotó: Szabó Imre

És jött a felismerés

Miután Lénárt a jobb combjában a bőre alatt kitapogatta a szokatlan tárgyat, elment a háziorvosához, aki beutalta a sebészetre. A röntgenfelvétel azonnal kimutatta, hogy ez egy dréncső nagyjából 8 centiméteres darabja. Lénártot a baleseti műtétei előtt és után sem operálták, biztos abban, hogy ez nyolc évvel ezelőtt kerülhetett az alsó lábszárába, majd onnan vándorolt fel valahogy a combjába. A csődarabot múlt héten ambuláns műtéttel távolították el a makói kórházban, és Lénárt elhozta emlékbe. A férfi azt mondja, nagy szerencséje volt, hogy ennyivel megúszta. Most műhibaperre készül a szegedi intézmény ellen, ahol feltételezése szerint a csődarabot benne felejtették.

A klinika másként gondolja

Az esettel kapcsolatban a szegedi klinikai központ közölte, hogy megvizsgálták az eset rendelkezésre álló dokumentációit, és egyértelműen tudják bizonyítani a műtéti leírással, illetve az operáció után készült röntgenfelvételekkel, hogy a lábszártörés műtéti ellátásakor nem használtak csöves drént. Lénárt Istvánnak felkínálták a lehetőséget, hogy egyeztetett időpontban bemutatják neki a bizonyítékokat.

(via Délmagyar)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top