Majdnem a karjába került az egyszerű horzsolás

nlc | 2016. Június 03.
A 30 éves nő semmi rosszra nem gondolt, mikor egy horzsolást vett észre a karján. Végül majdnem elvesztette a karját, sőt kis híján az életét is.

Erin Rhoades (30) állatorvos-asszisztensként dolgozik a New York-i Syracuse-ban. Egy este lefekvés előtt valami furcsa piros horzsolást vett észre a karján, de nem foglalkozott vele és elaludt. Másnapra a pír tovább terjedt, duzzadt volt és vörös. Ekkor ment a nő orvoshoz.

 Bőrgyulladást állapítottak meg nála, és azt javasolták, ha rosszabbodik a helyzet, azonnal menjen kórházba. Így is történt: pár órával később a nő belázasodott és hányt, ezért hívta a mentőket. A karját ezúttal CT-vel és röntgennel is vizsgálták, és az orvosok véleménye kifejezetten sokkoló volt: “Ez nagyon komoly, akár bele is halhat, vagy elveszítheti a karját” – közölték vele.

Erint egy húsevő baktérium támadhatta meg, és azonnal a sebészetre került. Itt felvágták az alkarját, hogy eltávolítsák az elhalt szövetet és kimossák a sebet. 30 perc sem telt el az operáció után, és a fertőzés megállíthatatlanul terjedt tovább. A helyzetet tovább súlyosbította, hogy Erin autoimmun betegsége miatt a szervezete nem tudta felvenni a harcot a rejtélyes fertőzéssel.

A következő műtét előtt a nőnek alá kellett írnia egy dokumentumot, hogy ha szükséges, beleegyezik a vérátömlesztésbe, sőt akár az amputálásba is. Mindenki felkészült a legrosszabbra. Ezúttal a karjából egy jelentős részt el kellett távolítani, ami alatt zöldre vált, fertőzött húst találtak.

 

Viszont a nő karja és élete is biztonságba került. A karját ugyan 200 öltéssel kellett összevarrni, és mivel sok ideget elveszített, még nem tudja tökéletesen használni, de fizikoterápia segít neki, hogy újra a régi legyen.

“Mikor az orvos azt mondta, lehet, hogy elveszítem a karom, arra gondoltam, szörnyű lesz, hogy nem fogom tudni a kezemben tartani a kisbabám” – mondta a nő. A fertőzést továbbra sem tudják, hogy pontosan mi okozta.

Forrás: The Sun

Exit mobile version