nlc.hu
Egészség
Meglepő dolog tartja életben a világ legidősebb nőjét

Meglepő dolog tartja életben a világ legidősebb nőjét

Emma Morano 116 éves, köszöni, jól van, csak elege van a párkapcsolatból és a korán kelésből. A nyers tojást viszont szereti.

Remek fényképeket közölt az MTI a világ legidősebb embereként élő Emma Moranóról. 

Az idős nő az észak-olaszországi Verbaniában lakik, és arra a diétára esküszik, amelyet még az orvosa tanácsolt neki, amikor 20 éves volt.

Elmondása szerint naponta megeszik egy nyers tojást, szerinte ennek köszönheti hosszú életét. Reggelire kekszet eszik, amit tejjel vagy vízzel öblít le. Napközben elfogyaszt 2 tojást – egy nyerset és egy keményet –, ahogy még az orvosa javasolta neki, amikor 20 éves volt. Ebédre tészta kerül az asztalra, vacsorára pedig vagdalt húst eszik, hozzá pedig egy pohár tejet. Azért persze az édességet sem veti meg.

Meglepő dolog tartja életben a világ legidősebb nőjét

A nyers tojás mellett szerinte a hosszú élethez elengedhetetlen az alvás. Már este 7 óra előtt lefekszik, és reggel 6 óra előtt pattan ki az ágyból. De volt olyan interjú, amikor arra esküdött, az egyedülállóság növeli évei számát.

Emma Morano Vercelliben született, egy 8 gyermekes családban. 1926-ban ment férjhez, a kisgyermeke tragikus körülmények között 6 hónaposan meghalt. A férjétől 1938 óta él külön, de hivatalosan nem váltak el.

Több gyárban is dolgozott, valamint a helyi internátus konyháján, 75 évesen ment nyugdíjba.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top