Egészség

SMS-ben rúgták ki a fiatal nőt, miután súlyos allergiás rohamot kapott

A fiatal lány majdnem belehalt allergiás rohamába – ezért aztán jól kirúgták munkahelyéről.

A 18 éves Danielle Duperreault a Facebookon számolt be róla, milyen igazságtalanság érte őt egykori munkahelyén, egy Urban Planet-üzletben.

A lány épp dolgozott, mikor valahogyan egy bizonyos paprikafajta közelébe keveredett, amire súlyosan allergiás. Minden nagyon gyorsan történt, mire a menedzser odaért, Danielle testét már súlyos rohamok rázták. Az üzletben nem nagyon segítettek neki, kollégái és főnöke inkább azzal voltak elfoglalva, hogy a “jelenet”, amit a lány rendez, teljesen kiborítja a vásárlókat.

SMS-ben rúgták ki a fiatalt, miután súlyos allergiás rohamot kapott

A menedzser állítólag tovább folytatta a munkát, miközben néhány kolléga kitámogatta a lányt, egyikük pedig felajánlotta, hogy elviszi őt a kórházba. Később kiderült, hogy Danielle-nek 10 percen múlott az élete – allergiás rohama olyan súlyos volt, hogy majdnem teljesen elzáródott a légcsöve.

És a történet itt még nem ért véget: másnap reggel SMS érkezett a főnökétől, amiben nyersen közölte, hogy erre a hétre átadta a lány műszakjait, amiből amúgy nem is lesz több, egyébként minden jót kíván. 

SMS-ben rúgták ki a fiatalt, miután súlyos allergiás rohamot kapott

Danielle azért osztotta meg a történetet, hogy mások is tanulhassanak az esetből, azóta pedig az igazságtalan vádak miatt az Urban Planet anyacége is megkereste már őt.

Forrás: Metro

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top