Egészség

A templomba járás megvéd az öngyilkosságtól

És nem azért, mert az öngyilkosság bűn.

Az Isten házában hetente legalább egyszer megforduló nők közül csak ötödannyian fontolgatnak öngyilkos szándékot, mint a nem hívők közül – derült ki egy 90 000 nő bevonásával végzett vizsgálatból.

A jelenségre nem az az elsődleges magyarázat, hogy az öngyilkosság a legtöbb vallás szerint bűn (bár nyilván ennek is van szerepe), hanem hogy a hit és a templomi közösség erős szociális hálót sző a hívő köré. Ugyanezen okból lehet alacsonyabb a hívő nők körében a mentális betegségek és pszichés problémák gyakorisága is.

A templomba járás véd az öngyilkosságtól

A vizsgálatot végző kutatók ezért úgy vélik, hogy az egészségügyi dolgozóknak érdemes lehet buzdítani a hívőket vallásuk gyakorlására és a gyakori templomba járásra. A hit olyan gyógyító erő, amit nem használunk ki eléggé – mondta a kutatás vezetője. 

Forrás: dailymail.co.uk

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top