nlc.hu
Egészség
Fellélegezhetnek a Péterfy utcai kórházban

Fellélegezhetnek a Péterfy utcai kórházban

Nem csak ápolási otthonként működne tovább a Péterfy Sándor Utcai Kórház-Rendelőintézet. 2020-ig így nem várható jelentős átszervezés.

Négy éven belül biztosan nem valósul meg az az átszervezés, ami a Péterfy utcai kórházra vár – írja a Magyar Nemzet

A lap Sásdi Antal főigazgatóra hivatkozva azt írja, hogy a Fiumei úti baleseti központ traumatológiája a Haller utcai új kórház épületébe költözik, s ezután alakul át a Péterfy Sándor utcai intézmény ellátása is.

A főigazgató szerint a Péterfy Sándor utcai épületben maradna a belgyógyászat, a neurológia és az onkológia is, valamint az Alsó erdősor utcai telephelyről odaköltözhetne a toxikológia és a pszichiátria is. Mindez 2020-2022 után várható, addig minden a jelenlegi helyén működik.

De lesznek más kórházfejlesztések is Budapesten:  várhatóan 1,2 milliárd forintot fordítanak majd a János kórház pavilonjainak felújítására, ez már jövőre elkezdődhet.

A Kútvölgyi kórház pszichiátriája mellett valószínűleg odaköltöztetik a Semmelweis Egyetem két pesti, összesen 330 ágyas gyermekklinikáját.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top