nlc.hu
Egészség
Megmondja a gyerekorvos, hogy védhetjük a gyerekeket a balesetektől

Megmondja a gyerekorvos, hogy védhetjük a gyerekeket a balesetektől

Krivácsy Péter, a Semmelweis Egyetem I. Sz. Gyermekgyógyászati Klinikájának szakorvosa ad néhány jó tanácsot, hogyan kerülhetők el a halálos gyermekbalesetek.

Szerencsére évről évre egyre kevesebb gyermekbaleset végződik halállal, ám még így is minden évben több tucat gyermek hal meg, pedig az esetek nagy részét meg lehetne előzni.

Dr. Krivácsy Péter, a Semmelweis Egyetem I. Sz. Gyermekgyógyászati Klinikájának szakorvosa szerint a súlyos gyermekbalesetek körülbelül háromnegyede koponya- vagy agysérülés, ezért kerékpározásnál és görkorcsolyázásnál nagyon fontos a bukósisak viselése, utóbbinál pedig a nagy ízületek védelméről is gondoskodni kell.

Főként biciklizésnél, görkorcsolyázásnál és gördeszkázásnál kell erre odafigyelni. Ha egyszer már koppant egy nagyobbat a sisak, vegyünk újat, a megroppant szerkezetű eszköz ugyanis már nem biztosít megfelelő védelmet.

Vízben is érhet baleset

Nyaranta a víz is veszélyforrás, főként két korosztály érintett, a totyogók és a kiskamaszok – mondja dr. Krivácsy Péter. A 1,5-2 évesek elsősorban otthon, a kerti medencékbe eshetnek bele, ezért ezeket érdemes körbekeríteni. Mivel a fulladás néma gyilkos, nem szabad őrizetlenül hagyni a kicsiket a kertben.

A tinédzserek pedig jellemzően a természetes vizeknél kerülnek bajba, általában azért, mert nem jól becsülik meg a képességeiket és a helyzetet. Még biztos úszástudás esetén is fontos, hogy betartsák a fiatalok azt az alapszabályt, hogy semmiképp se menjenek vízbe, miután alkoholt fogyasztottak. Ez ugyanis oldja a gátlásokat, csökkenti a reflexeket. Különösen veszélyes, ha sötétedés után mennek fürdőzni a fiatalok – hívja fel a figyelmet a szakorvos.

Legyen nálunk gyógyszer

Ha autóval indulunk útnak, sosem szabad elfeledkezni a megfelelő méretű biztonsági gyermekülés használatáról. Különösen a kisebbeket lehetőleg a menetiránnyal szemben, és hátra ültessük a babaülésbe. Kötszert, fájdalom- és lázcsillapítót mindenképpen érdemes bepakolni, baj esetén pedig jó tudni, hogy a hűtés, a rögzítés és a nyugalomba helyezés mindig fájdalomcsillapító hatású – mondja dr. Krivácsy Péter.

Ha megtörtént a sérülés, fontos, hogy ne mozgassuk a sérült végtagot, az a cél, hogy a lehető legkevesebb plusz fájdalmat okozzuk. Alsó végtagi fájdalomnál mentőt kell hívni, és ha intenzív a fájdalom, akkor a felső végtag esetében is ez a megoldás. Ha 90 fokban rögzítjük a kart – például egy kendővel –, jelentősen csökken a fájdalom. A hűtés is hatásos, és be lehet venni egy fájdalomcsillapítót is, de enni, inni már nem szabad, hiszen fel kell készülni arra, hogy esetleg műtétre lesz szükség – olvasható a Semmelweis Egyetem honlapján.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top