Egészség

Orvosi csoda: 100 éves vesével él a 68 éves nő

Orvosi körökben is csodának számít a transzplantáció során kapott szerv ilyen hosszú működése. Márpedig a 100 éves vese tökéletesen funkcionál egy 68 éves angol nő szervezetében.

Sue Westhead mindössze 25 éves volt, amikor veseelégtelenséget állapítottak meg nála. Az 1973-ben elvégzett transzplantáció során kapott vese élettartama felülmúlta az orvosi előrejelzéseket az emberi szerv élettartamáról.

A fiatal lány életben maradásának egyetlen lehetősége a transzplantáció volt. Az 1915-ben született, és akkoriban 57 éves édesanyja bizonyult a megfelelő donornak. Westhead ma már 68 éves, és veséje még ma is jól működik. “Úgy vélem, ez anyám jó génjeinek köszönhető. Anyám szó szerint életet adott nekem, a műtét nélkül nem sokáig éltem volna” – idézte a nőt a BBC News.

Az orvosok becslése szerint a donor szerv legtovább 20 évig élhet. Ráadásul az 1973-ban az átültetett vesék 30-40 százaléka élte meg az ötéves működést.

Sue Westhead szerint azonban veséje 43 év után még mindig jól működik, igaz, napi 20 szem gyógyszert kell szednie ahhoz, hogy szervezete befogadja édesanyja veséjét. Az asszony felidézte, a transzplantációt követően azt gondolta, boldog lesz, ha öt évvel meghosszabbodik élete.

Anya és lánya (fotó: News & Star)
Anya és lánya egykoron (fotó: News & Star)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top