Az RTL Klub értesülései szerint a Heim Pál Gyermekkórház intenzív osztályán évente mintegy 300 súlyos állapotú gyereket ápolnak. Az intenzív osztály hat ággyal működik, de csak négyhez tartozik olyan gép, amely csecsemők lélegeztetésére is alkalmas.
A kórház bővítené az osztályt, de nincs rá pénzük, ezért saját alapítványukon keresztül gyűjtenék össze a szükséges 18 millió forintot. Ennyibe egyetlen gép kerül, és bár többre lenne szükség, így sincs rá keret.
“Ott fognak állni az ágyak és nem tudnak beteget kezelni rajta, mert a betegek többségét gép nélkül nem lehet intenzív osztályon ellátni” – mondta az RTL-nek Smrcz Ervin, a Heim Pál Gyermekkórház Fejlesztésért Alapítvány kuratóriumi elnöke.
A kórházban nincs elég aneszteziológus sem, a nyári szabadságok miatt sorra maradnak el a műtétek. Dr. Nagy Anikó főigazgató szerint 24 műtét halasztására került sor.
A kórház három hónap alatt szeretné összegyűjteni a lélegeztetőgéphez szükséges összeget, hogy ne legyen fennakadás. Az RTL megkereste az egészségügyért felelős államtitkárságot, illetve az Állami Egészségügyi Ellátó Központot, hogy megtudják, miért nem kap támogatást a kórház. Az ÁEEK végül közleményben reagált, szerintük bevett folyamat, hogy a kórházak orvosi eszközökre ilyen módon gyűjtsenek pénzt. Az ÁEEK nem tud róla, hogy a műtéteknél fennakadások lennének.