nlc.hu
Egészség
A hagyományos kínai orvoslást választotta a kemoterápia helyett – meghalt

A hagyományos kínai orvoslást választotta a kemoterápia helyett – meghalt

A 25 éves színésznő rettegett a kemoterápia mellékhatásaitól, ezért döntött az alternatív gyógymód mellett. Mikor rájött, hogy tévedett, már késő volt.

“Nem számít, mennyi időm van hátra, csak az, hogy a hátralevő napjaimat boldogságban tölthessem” – írta július 25-én Xu Ting. A fiatal kínai színésznő a Weibo nevű közösségi oldalon tudatta rajongóival, hogy előrehaladott limfómában szenved, emellett beszélt arról is, hogy a kemoterápia helyett a tradicionális kínai orvoslás segítségével gyógyul. 

Xu meg is indokolta döntését, elmondta követőinek: retteg a kemoterápia mellékhatásaitól, és fél attól, hogy egy-egy kezelés után rosszabbul érzi majd magát. “Nem akarom, hogy a kezelés elszívja belőlem az életet, a szépséget és a kreativitást” – írta a fiatal nő, majd hozzátette, bízik az alternatív gyógymódban, ami rákgyógyítás helyett a kínzó tünetek csillapítását ígéri.

A hagyományos kínai orvoslást választotta a kemoterápia helyett – meghalt

Hiába könyörögtek neki rajongói és családtagjai, hogy gondolja meg magát, Xu hajthatatlan maradt. Hetekig járt köpölyözésre, inhalációs terápiára, masszázsra és egy szokatlan kezelésre, aminek keretében a nyakán lévő bőrt karcolták meg, az állapota nem javult.

Nyár végére Xu teljesen legyengült, olyannyira, hogy már lábra sem tudott állni. Testvére ekkor győzte meg őt arról, hogy kezdje el a kemoterápiás kezelést. Csakhogy már késő volt, a fiatal nő szeptember hetedikén meghalt rákbetegsége miatt. Halála komoly vitát váltott ki a kínai médiában a hagyományos kínai gyógyászat létjogosultságáról.

Olvass még többet a kemoterápiáról az NLCafé oldalán: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top