nlc.hu
Egészség
Aggasztóan kevesen végzik el a háziorvosi képzést

Aggasztóan kevesen végzik el a háziorvosi képzést

A fiatalok az alacsony finanszírozás miatt nem választják tömegesen ezt a pályát. Félő, hogy több százezer embert fenyeget a korai elhalálozás a megfelelő háziorvosi ellátás hiánya miatt.

Összesen 514-en kezdték meg a háziorvosi képzést 2012-től az ország négy orvosi egyetemén, és mostanáig 501-en végeztek, miközben néhány éven belül 2200 praxis válhat betöltetlenné – írja a Magyar Nemzet.

Magyarországon 6750 működő háziorvosi praxis van, ebből mintegy 300 tartósan betöltetlen. A fiatalok azonban az alacsony finanszírozás miatt nem választják nagy számban ezt a pályát.

A Központi Statisztikai Hivatal összefoglalója egyébként a helyettesített, állandó orvossal nem rendelkező helyek számában a 2014-et megelőző 6 év során 90 százalékos emelkedést mutat ki. Aggodalmát fejezte ki korábban a Rezidensek és Szakorvosok Szakszervezete is, jelezve, hogy több százezer embert fenyeget a korai elhalálozás a megfelelő háziorvosi ellátás hiánya miatt.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top