Egészség

Így leszel beteg az okostelefonodtól

Ha túl sokat használod a laptopot, okostelefont vagy tabletet, könnyen jelentkezhetnek a szemfáradtság, hát-, nyak- és fejfájás, fokozott idegrendszeri terhelés, látásromlás tünetei.

21. századi népbetegségnek nevezték a szakemberek a Magyar Nemzetnek a digitális eszközök – okostelefonok, laptopok, tabletek – túlzott használatát. A lap keddi számában azt írja, hogy a felnőttek több mint 90 százaléka legalább 2, míg a 18-29 évesek fele legkevesebb 9 órát tölt digitális eszközök használatával.

Az archoz közel tartott okoseszközök és a környezet közötti állandó fókuszváltás a szem számára megerőltető, az alkalmazkodóképessége gyengül. A terhelés következtében sokaknál jelentkezik a szemfáradtság (asztenópia), a túlerőltetés vagy számítógéplátás-szindróma.

A terhelésben a legérintettebb az úgynevezett Y generáció, a 17-36 évesek. Egy angol felmérés szerint már minden kilencedik fiatal szenved az eszközök figyeléséből fakadó szemfáradtságtól. 

Szakemberek szerint sokan nincsenek tisztában a rájuk leselkedő veszéllyel, és sokszor a munkára, vagy a légkondicionálóra fogják a gondjukat, pedig a szemük és az idegrendszerük azért fárad, mert folyamatosan közelre fókuszálnak.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top