Egészség

Házilag növelhető mellimplantátum segíthet a daganatos betegeknek

Egy új fejlesztésnek köszönhetően nem kell olyan sokszor orvoshoz mennie azoknak, akiknek rákos daganat miatt kellett eltávolítani a mellét.

Csak az Egyesült Államokban évente több mint százezer nőnél kell masztektómiát végrehajtani, vagyis daganat miatt eltávolítani egyik vagy mindkét emlőt. Közülük sokan implantátumot választanak, hogy a külsejük ne változzon a beavatkozás miatt. Ez azonban hosszú és fájdalmas folyamat lehet: az állandó implantátum előkészítéséhez ugyanis egy úgynevezett szövetexpandert alkalmaznak, amelyet egyre nagyobb és nagyobb mennyiségű sóoldattal töltenek meg, hogy kialakítsák a végleges implantátum helyét. Ez pedig azzal jár, hogy hetente-kéthetente el kell látogatni az orvoshoz, hogy egy kis szelepen át beinjekciózza a sóoldatot. Ez a kellemetlen és alkalmasint igen fájdalmas folyamat akár hónapokat is igénybe vehet.

“Ilyen alkalmak során annyi sóoldatot fecskendezünk be, amennyit csak lehet, amíg a páciens azt nem mondja, hogy nem bírja tovább” – mondta a MedicalXpress weboldalnak nyilatkozva dr. Daniel Jacobs kaliforniai plasztikai sebész.

Jacobs egyik nap, miközben a munkahelyéről hazafelé biciklizett, azon gondolkodott, hogy mi lenne, ha egy apró, sűrített gázt tartalmazó tartállyal oldanák meg ezt a problémát, ami hasonlít ahhoz a kisméretű vészpumpához, amelyet biciklijéhez vásárolt arra az esetre, ha defektet kapna.

A gondolatot tett követte, és rövidesen megalakult az AirXpanders nevű cég, amely AeroForm nevű termékével igyekszik segíteni a daganatos pácienseken. Az eszköz segítségével a beültetett “elő-implantátumot” a nők saját maguk fújhatják fel, így nem szükséges hónapokon keresztül járni az orvoshoz.

Az implantátum működésének három lépése (Kép: AirXpanders.com)
Az implantátum működésének három lépése (Kép: AirXpanders.com)

Az eszköz kezeléséhez nincs szükség különleges tréningre, használata pedig nem igényel kábeleket vagy csöveket. Csupán egy apró távirányítóra van szükség, amellyel a páciens működésbe hozhatja az előimplantátumba beépített patront, amellyel levegőt – vagy egyéb gázt – juttathat az előimplantátumba, megnövelve annak méretét. A távirányító gombjának megnyomásával 10 milliliternyi gáz kerül az implantátumba. Ezt 24 óra alatt háromszor engedélyezi a készülék, az egyes dózisok között pedig minimum 3 órás szünetet kell tartania az eszköz használójának. 

A cég megvizsgálta, hogy az AeroForm használata milyen eredményeket hoz: azt találták, hogy az eszközt használó páciensek átlagosan feleannyi idő alatt eljutottak a tágítási folyamat végére. Dr. Jeffrey A. Scherman, a Columbia University Presbyterian Medical Center nevű klinikájának plasztikai sebésze, a kutatás egyik vezetője szerint ők legalább egy hónappal korábban kaphatták meg végleges implantátumaikat, mint azok, akik a hagyományos sóoldat-befecskendezéses kezelést kapták.

Az eszköz használata nem hordoz többletkockázatokat a sóoldatos implantátum használatához képest. A vizsgálat során felhasznált pumpák közül hétnél ugyan tapasztaltak meghibásodást, de jelentősebb beavatkozás nélkül sikerült orvosolni a problémát.

Háttérben a felfújható implantátum, előtérben a vezeték nélküli távirányító (Fotó: AirXpanders.com)
Háttérben a felfújható implantátum, előtérben a vezeték nélküli távirányító (Fotó: AirXpanders.com)

“Nagyon érdekes koncepció – mondta dr. Deanna Attai, a University of California sebésze, aki nem vett részt az eszköz kifejlesztésében. – Pszichológiai szempontból nagyon fontos, hogy a pácienseknek nagyobb beleszólása van a saját gyógyulásukba. Mivel sok emlődaganattal diagnosztizált nő úgy érzi, hogy megfosztják ettől az önrendelkezésétől, számukra nagyon fontos lehet a gyógyulás szempontjából egy ilyen előrelépés.”

“Nagyon szerettem használni” – mondta Luincys Fernandez, egy New Jersey-ben élő gimnáziumi tanár, akinél terhessége során diagnosztizálták a daganatot és aki mindössze 18 nap alatt végzett az expanziós időszakkal. “Nem szakította félbe a napi rutinomat, és egyből láttam, hogy mekkora és milyen formájú implantátumot szeretnék.”

Az eszköz három méretben kerül majd forgalomba, a páciensek pedig maguk szabályozhatják, hogy mekkorára szeretnék felfújni az implantátumot. Ezt csak a megmaradt szövet mennyisége és az AeroForm tágulási maximuma korlátozza.

Az eszközt jelenleg Ausztráliában lehet kapni, Európában már engedélyezték a használatát, míg az Egyesült Államokban egyelőre az Élelmiszer- és Gyógyszerfelügyelet, az FDA engedélyezési eljárása alatt áll.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése