“Mindig is túlsúlyos voltam. Nem mozogtam, sokat ettem, szerettem is enni. Hogy miket? Péksüteményeket, de abból sem egy-egy darabot, hanem mindig többet. A szüleim régebben zsíros ételeket ettek, anyukám sokszor csinált pörköltet tésztával, diós vagy mákos tésztákat sok porcukorral. Ezek mellett minden nap ettem gumicukrot is” – meséli Timi. Mindebből pedig következett, hogy szégyellte magát: nem öltözött át mások előtt tornaórán, sőt egy idő után rávette édesanyját, hogy mentse fel a testnevelésórák alól.
Már az is megerőltető volt, ha az első emeletre kellett felgyalogolnom, többször meg kellett közben állnom. Utáltam magam, és emiatt mások sem szerettek.
Timi 51 kilóval könnyebben
Timit az iskolában sok atrocitás érte, bezárkózott, és értelemszerűen még többet evett. Mivel egy gyereknél szinte minden a szülő felelőssége, kérdezem, mindehhez mit szóltak a szülei, nem próbáltak-e meg hatni rá. “El voltak keseredve. De annyira mégsem, hogy ne legyen otthon édesség. Nálunk mindig volt. Sokat ettem előttük is, de titokban is.
Ha anyukám leküldött a boltba tejfölért, biztosan vettem mellé két csomag gumicukrot, amit még azelőtt befaltam, hogy hazaértem volna.
Mindez odáig fajult, hogy bár Timi elkezdte, félbe is hagyta a középiskolát. “Egy idő után már az utcára sem mentem. Kerültem az embereket, rettegtem a reakcióiktól. Láttam, hogy mások milyen hétköznapi életet élnek, barátkoznak, jönnek-mennek, én bezárkóztam a szobámba és ettem. Aztán abbahagytam a sulit. Azt hiszem, a szüleim akkor ijedtek meg igazán. Betöltöttem a 18. évemet, és azt mondtam, én nem megyek többet.” Timinél ezután másfél év semmit tevés kezdődött. Az ez alatt megélt kínok, szégyen és bűntudat mind kellettek ahhoz, hogy egy nap úgy döntsön: ebből elég.
Timi derékig belefér régi nadrágjának szárába
“Az anyukámmal egyszerre határoztuk el, hogy életmódot váltunk. Sokszor próbáltam már fogyni, de ami lement, az kétszeresen jött vissza. Korábban nem motivált semmi. Másfél éve viszont anyuval elhatároztuk, csinálunk egy képet, honnan kezdtük, és ez majd ad erőt. Semmilyen külső segítségem nem volt, néztem a netet, és összetettem magamnak, amit gondoltam. Pénzem sem volt igazán, akkor még nem is dolgoztam.”
Timi a gumicukrokat sovány húsra és zöldségre cserélte, aztán ahogy jöttek le a kilók, úgy bírt egyre többet. Az elején nem mozgott, csak az evésre figyelt, de amikor már könnyebb volt, elkezdte a tornát, sőt a futást is.
Eleinte fésülködni sem tudtam, nemhogy karkörzést végezni, de ahogy egyre csökkent a súlyom, már tudtam emelni a mozgás intenzitását is.
Timiből süt az erő és a boldogság, ahogy erről beszél: minden nap egyre boldogabban és magabiztosabban ébredt, egy idő után kifejezetten jó érzés volt tükörbe néznie. “Vágyom arra, hogy megfizethessek egy kondibérletet vagy egy személyi edzőt, de ezt ma még nem tehetem. Elkezdtem viszont dolgozni, és az a tervem, hogy befejezem a középiskolát, és a vendéglátásban tanulok majd tovább. Fantasztikus, de vannak terveim!” És az akaratereje csak nőtt: ha este kilenckor végez a munkával, Timi átöltözik, és már megy is futni. Minden nap mozog. Most 61 kiló, de 55-re szeretne lefogyni.
“Az egyik legnagyobb bajom, hogy ebből a 61 kilóból nagyon sok a bőr. A bőröm sínylette meg legjobban a korábbi éveket. Állítólag tb-alapon meg lehet műttetni magam ilyen esetben, most ennek szeretnék utánajárni.” Timi azt mondja, ha sikerült egy embernyit leadnia (beszélgetésünkkor 53 kilónál tartott), XXXL-es méretről 38-asra alakulnia, nem hiszi, hogy az életben lenne olyan, ami ne sikerülhetne neki, ha igazán akarja. “Egy életünk van, vigyázzunk rá!” – vallja.
